A kötelező levitte a casco árát is

Zuhan a casco ára a kötelező biztosítási kampányban – állítja a Netrisk internetes biztosítási alkusz. A kötelezővel most együtt köthető casco szerződések éves átlagdíja alig 50 ezer forint, szemben a november elseje előtt még 68 ezer forintos tarifával.

A Netrisk összesítése szerint aki mind a kötelező biztosítások átlagosan 28 százalékos áresését, mind az olcsóbb casco díjakat kihasználja, most a tervezett baleseti adó többszörösét is megtakaríthatja.

Az internetes alkusz emlékeztet: tavaly novemberben a korábbi 90 ezerről 68 ezerre, most – további mintegy 30 százalékkal – 50 ezerre esett a kötelezővel együtt köthető casco biztosítások átlagdíja. A kötelező biztosítások piacán jelentős az átrendeződés, miután az idén legolcsóbb biztosítók közül több tavaly még nem vett részt az árversenyben. A legtöbb új szerződést változatlanul az Uniqa köti, az autósok mintegy negyede ezt a társaságot választja,míg a kötelező és a casco együtt kötési ajánlatok versenyében jelenleg a K & H áll az első helyen azon ügyfelek között, akik ennél az alkusznál kötik biztosításukat.

A biztosítók azonban nem csak az árakban versenyeznek: az Aegon például ingyenesen adja ügyfeleinek az autósokat segítő – speciálisan a társaság részére fejlesztett – mobiltelefonalkalmazásokat. A biztosító kiemelt hangsúlyt helyez elektronikus szolgáltatásainak bővítésére; meglévő és új ügyfelei jelentős kedvezményt kapnak, amennyiben vállalják, hogy biztosítással kapcsolatos levelezésüket elektronikusan intézik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.