Lelohadt a piacok lelkesedése
Ez persze nagyban korlátozza a reményeket, hogy az amúgy is rendkívül óvatos kínai befektetési politikát befolyásolni tudnák a valutaövezeti kormányok és intézmények. Ráadásul egyre hangosabb politikai vita övezi, vajon érdemes-e engedni a nyilvánvaló kínai kéréseknek és feltételeknek. A piacait megnyitó unió eddig sem tudott kellő nyomást kifejteni Pekingre a viszonosság érdekében.
A G20-ak jövő heti találkozója előtt Pekingbe utazott Klaus Regling, az európai mentőalap (EFSF) igazgatója, s telefonon beszélt a kínai vezetőkkel Nicolas Sarkozy francia elnök is. A cannes-i csúcs pedig újabb alkalom lesz a nézetek egyeztetésére, különösen hogy Barack Obama amerikai elnök azt mondta, mielőbb ki kéne építeni a tűzfalat az eurózónában, vagyis megakadályozni, hogy a válság átterjedjen Olaszországra és Spanyolországra. S hogy tényleg sürgető lenne a feladat, jól jelzi, Itália máris súlyos árat fizet az eddigi késlekedésekért, rossz kríziskezelésért. A tízéves állampapírok pénteki aukcióján 6,06 százalékos kamatot kellett ígérnie, ami újabb rekord, és inkább a válság eszkalálódására utal, mintsem enyhülésére.
Holott a piacok még az utóbbi eshetőséget sugallták a csütörtök hajnali megállapodás után. Ám maguk a részvevők ébresztenek kétséget az egyezség iránt. Angela Merkel német kancellár azt mondta, egyelőre nem teljesen világos, milyen módszerrel duzzasztják fel az EFSF hitelkapacitását. Erre még rátett egy lapáttal Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke, aki azt hangoztatta, amit néhány független elemző már sugall egy ideje: az EFSF ugyanazokat a kockázatálcázó módszereket vetné be, amelyek a pénzügyi válságot okozták. S minden jel arra utal, hogy a bankok sem írják le a görög állampapírok felét, mint ahogy az a csütörtöki közleményben szerepel, a valóságban sokkal kisebb veszteséget fogadnak el, részben annak révén, hogy a következő, 130 milliárd eurós görög mentőcsomagból 30 milliárd eleve a veszteségek mérséklését szolgálja.
Hogy ez a sok bizonytalanság fölbátorítja-e a kínaiakat, majd kiderül. Mindenesetre Klaus Regling nagyon derűlátó, s azt mondja, nem is hallott arról, hogy Peking feltételeket támasztana. Pedig számos kínai elemző egyértelművé tette, bármiféle kötvényvásárlásnak több feltétele is lehet: például mások is vásároljanak, Peking kapjon garanciákat a befektetés megtérülésére, az európaiak ne bírálják a kínai árfolyam-politikát, Peking még hathatósabban szólhasson bele a világ pénzügyi rendszerének alakításába a G20-ak vagy a Nemzetközi Valutaalap keretében. Európai elemzők ugyanakkor nem zárják ki, hogy Kína ötven-százmilliárd eurónyi kötvényt vásárolhat, ha az EFSF hitelkapacitását tényleg kibővítik ezermilliárdra. Az EFSF eddig a portugál és az ír programok finanszírozására bocsátott ki kötvényeket alig tízmilliárd euró értékben, s ennek negyven százalékát jegyezték ázsiai befektetők, köztük kínaiak.
Ami a nem pénzügyi, hanem működőtőke-befektetéseket illeti, a kínai részesedés Európában csupán 0,2 százalék, de várhatóan gyors ütemben emelkedni fog. Globálisan 2002 óta bőven megtízszereződött a kínai aktivitás, 30 milliárdról 330 milliárd ra emelkedett, de ebben benne van természetesen Afrika és Latin-Amerika, a két fő befektetési régió. Európában az energiaipar és az informá ciós technológia kerülhet a kínai figyelem előterébe. Az év első felében a kínai működőtőke-beruházás 3,3 milliárd eurót tett ki, ami az év végére elérheti a nyolcmilliárdot. Az euró zóna vezetőit is elvakíthatják a számok és az irányzatok. Kínának ugyan több mint 3200 mil liárd dollárra tehető devizatartaléka van, ám felhasználását szigorúan ellenőrzik és feltételekhez kötik. Regling missziója előtt az olasz kormány is küldöttséget menesztett Pekingbe, amint Orbán Viktor is ellátogatott tavaly ősszel Kínába, ugyanilyen finanszírozási reményekkel. Korábban a görögök is vágytak kínai pénzekre, de nagy árat fizettek: Peking kulcságazatokban szerzett befolyást.
