Megszűnhet az eva

Láthatóan nem egyeztettek egymással a kormánypárti képviselők,mielőtt benyújtották volna módosító javaslataikat az adócsomaghoz.

Ennek az lett az eredménye, hogy míg Koszorús László úgy, ahogy van, megszüntetné az egyszerűsített vállalkozói adót, népszerűbb nevén evát, addig Seszták Miklós azt javasolja, hogy az evamértékét a jelenlegi 30 százalékról emeljék 35 százalékra. Sok evaalany számára persze ez is hasonlót jelentene, mint ha megszűnne az adónem: ebben a vállalkozói körben 10 százalékos társasági adó és 16 százalékos osztalékadó mellett már adózott jövedelemhez lehet jutni, nem beszélve arról, hogy az evás cégek nem számolhatnak el a vállalkozással összefüggésben keletkezett költséget.

Az eva megszüntetése nem új gondolat, adószakértők egy része régóta szorgalmazza a kivezetését. Általában az ekho kiiktatását is fontosnak tartanák, de erre vonatkozó javaslat jelenleg nincs a parlament előtt.

Rogán Antal indítványa egyértelművé teszi, hogy a munkaadók által fizetett 27 százalékos tb-járulék mögött nincs ellátási kötelezettsége az államnak. Ez a vita a magánnyugdíjpénztárak elsorvasztása kapcsán indult el: a kormány úgy védte intézkedését, hogy járulékról hozzájárulássá nevezte át a fizetési kötelezettséget. Ennek az új „rendnek” biztosít széles jogi alapot Rogán azáltal, hogy bevezet egy új fogalmat, a szociális hozzájárulási adót. Ami tulajdonképpen a járulék logikáját követi, csak ezáltal nem keletkezik közvetlen kapcsolat a biztosított és az utána befizetett kötelezettség között. Több kormánypárti képviselő a közösségi közlekedési adó bevezetését javasolja, amit minden vállalkozásnak fizetnie kellene. Az adó alapja a korrigált nettó árbevétel, mértéke pedig a fővárosban és az agglomerációban egy százalék, máshol 0,5 százalék. Az adóból levonható a foglalkoztatottnak adott utazási bérlet ellenértéke. A pénzt az állami adóhatóság szedi be, onnan kerül az önkormányzatokhoz. Egy másik előterjesztés a nagy port felvert ingatlanadót érinti. Rogán nem a forgalmi érték három százalékában maximálná az önkormányzati építményadót, ahogy a kormány tenné, hanem 20 százaléknál nagyobb adóemelés hatálybaléptetését a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyásához kötné. Arról is gondoskodna a képviselő, hogy a jövőben ne legyenek kivételek a telekadóztatás alól. A bármilyen formában kivethető települési adót pedig – a kormány szándékával ellentétben – nem lehetne levonni az iparűzési adóból.

A felettébb aktív képviselőnek az szja-törvényhez is volt egy-két szava. A cégek béren kívüli juttatásként 12 500 forintig nyújthatnának munkahelyi étkezést Rogán elképzelése szerint, aki viszont az étkezési utalványt választja, az 5000 helyett 7000 forintig kaphatja meg azt béren kívüli juttatásként.

1%

A KÖZLEKEDÉSI ADÓ bevezetésével egyszázalékos sarcot kapnának a nyakukba a fővárosi vállalkozások, vidéken fél százalék lenne a közteher.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.