A törődés napjai

A Budapest Bank több mint tíz éve rendezi meg minden évben kétszer – tavasszal és ősszel – a Törődés Napja nevű programsorozatot: a bank munkatársai és családtagjaik országszerte önkéntes munkájukkal járulnak hozzá a helyi intézmények, többnyire iskolák, óvodák, játszóterek vagy parkok felújításához.

Idén tavasszal már 13 városban rendezték meg az eseményt. A közelmúltban elindult az őszi akciósorozat, amely Budapesten kívül tíz vidéki várost érint. Az első állomás a budapesti központi akció volt, amelynek helyszínéül az Erzsébet Utcai Általános Iskolát választotta a bank.

Az intézmény tanulóinak 40 százaléka hátrányos helyzetű, számos tanulásban akadályoztatott gyermek vesz részt az integrált oktatásban. A Budapest Bank munkatársai idén második alkalommal látogattak el az iskolába, hogy szabadidejüket a létesítmény fejlesztésére fordítsák. Tavaly és most is közel száz munkatárs és családtagjaik, illetve a General Electric (GE) többi leányvállalatának dolgozói, az iskola tanárai és a gyermekek szülei vettek részt a felújításban.

2010-ben többek között a kerítések újrafestésére, a kerti padok felújítására és pótlására, kerti pagoda építésére és az iskola előtti tér füvesítésére került sor. Az idei őszi akció célja a játszótér alapjainak elkészítése, körbekerítése, újabb padok, valamint virágládák készítése, a sportpálya palánkjának lefestése, a tornapadok lecsiszolása és újrafestése, valamint kertrendezés volt. Ám ezzel nem érnek véget a munkálatok: készülnek az új játszótéri eszközök, amelyek elhelyezését tavaszra tervezik.

A szakmunkát a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének Szolgáltatóháza végzi. Ezzel a megbízással még egy fontos célt szolgálnak, ugyanis a szolgáltatóház hajléktalanok reintegrációját segíti elő azáltal, hogy a fedél nélküli embereket különböző szakmunkákra képzi ki.

A munkálatokat a GE Foundation, a bank anyavállalatának alapítványa 5000 dollárral (970 000 Ft), a Budapest Bank pedig egymillió forinttal támogatta.

„A Budapest Bank felelős vállalatként kiemelten fontosnak tartja, hogy kezdeményezéseivel segítse a civil társadalmat. Vállalati kultúránk egyik alapeleme, hogy a munkatársaink is azonosuljanak ezzel a szemlélettel. Ennek most is jó példáját láthattuk: számos lelkes kolléga és családja jött el, hogy szabadidejében jótékony célt szolgáljon” – mondta Rolek Ferenc, a bank HR-vezetője, vezérigazgató-helyettese.

„Az iskola körülményei, a mindennapi környezet óriási szerepet játszik a gyermekek fejlődésében. Igazán nagyra értékeljük, hogy a cégcsoport dolgozói nagy számban képviseltették magukat, és rendkívüli lelkesedéssel kellemesebbé varázsolták az iskolánkat. Az udvar felújításával, a játszótér alapjainak kialakításával sokkal élhetőbb környezetben tölthetik el kisdiákjaink a hétköznapokat” – hangsúlyozta Pál Lászlóné, az iskola igazgatója.

Az önkéntes munka mellett a bank a rászorulóknak további segítséget is nyújt: két legnagyobb önálló alapítványa – a Budapest Bank Budapestért és a Budapest Bank az Oktatásért és a Magyar Pénzügyi Kultúráért Alapítvány – az elmúlt közel 20 évben több mint 21 ezer pályázatot bírált el és részesített 790 millió forint vissza nem térítendő támogatásban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.