Bújtatott vagyonadó az Orbán-csomagban, többet kell fizetni ingatlanok után

Még csak óvatosnak sem tekinthető lépést tett a kormány a vagyonadóztatás kiterjesztése felé: a parlamenthez benyújtott adócsomag szerint az eddiginél jóval nagyobb bevételt meríthetnek az önkormányzatok az építményekre, telkekre kivetett adókból. A törvényjavaslat alapján januártól az ingatlan forgalmi értékének három százalékát is beszedhetik (ennél többet azért nem, mert az előterjesztő Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az már „túladóztatásnak” minősülne).

Ma még ennél szűkebb a települések mozgástere: vagy az alapterület szerint, vagy a korrigált forgalmi értékben maximált összeget állapíthatnak meg. Előbbi az építményadó esetében négyzetméterenként legfeljebb 1100 forint beszedését teszi lehetővé, míg a korrigált forgalmi érték az illetéktörvény alapján megállapított forgalmi érték 50 százalékát jelenti (ennek 3,6 százalékát állapítják meg plafontként). A parlament előtt lévő törvényjavaslat viszont hatályon kívül helyezi a korrekciót, vagyis a teljes forgalmi érték válik az adó alapjává.

A következő évtől tehát egy 100 négyzetméteres hasznos alapterületű lakás után, amennyiben adóköteles, 15 millió forint forgalmi értéket feltételezve a tulajdonostól akár 450 ezer forintot is elkérhet az önkormányzat évente. A mai szabályok szerint az adóalap meghatározásától függően 110 ezer és 270 ezer forint közötti adót kellene fizetni.

Új adótól emelkedik a kötelező díja
Új adótól emelkedik a kötelező díja

A kormány nem is tagadja, hogy az adóbevétel növelése volt a rendelkezés célja. Az indoklás szerint ekként is bővíteni akarják az önkormányzatok adóztatási mozgásterét. Más intézkedések is erre szolgálnak a csomagban: eltörölnek több, az építményadóhoz kapcsolódó mentességet, így a gyógy- vagy üdülőhelynek nem minősülő kistelepüléseken fekvő, komfort nélküli lakásból száz négyzetméterre eddig adómentességet adhattak az önkormányzatok, eztán nem tehetik. Megszűnik a szociális, gyermekvédelmi, egészségügyi, nevelési-oktatási feladatokra szolgáló helyiségek védettsége is,mert a kormány szerint ezekből csak az ilyen intézményeket működtető profitorientált szervezetek szereznek hasznot (az állami, önkormányzati fenntartásúak eddig sem fizettek).

Ha még mindig nem lenne elegendő pénz az önkormányzatok kasszáiban, akkor 2012-től bevezethetik a települési adót. E gyűjtőfogalom alatt lényegében bármilyen adó, illetve adóalap elképzelhető, kivételnek számít a jövedelem, az árbevétel, illetve az állami fenntartású létesítmények. Itt is ügyelni akar a kormány a túladóztatás elkerülésére: az adó mértéke a bevezetésekor nem haladhatja meg a tízezer forintot, összege nem lehet több, mint amennyit a vállalkozás fizet iparűzési adóban, ebből leírható lenne a települési adó, végül az adóalany adóterhelése nem haladhatja meg az előző év 120 százalékát.

Egyebekben nem tartalmaz sok újdonságot az adócsomag. A baleseti adó mindenkit érint, aki kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást fizet, nem csak azokat, akik balesetet okoznak. Az adó a kötelező éves díjának 30 százaléka lesz. A havi bruttó 202 ezer forint jövedelem felett megmarad a 27 százalékos adóalap-kiegészítés (eddig annak felezéséről volt szó). Adókötelessé válik az üzleti ajándék és a reprezentáció, viszont ezer literig legalább adómentesen lehet házilag előállítani sört, pezsgőt és gyümölcsbort, de csak saját használatra. Távolabbra tekintve: a válságadók 2013-tól megszűnnek a középtávú költségvetési kitekintés szerint, a kieső bevételt részben a játékadóból pótolják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.