A Coop Csoport egyik legnagyobbja

Az Unió Coop Zrt., a Coop Csoport egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító, legdinamikusabban fejlődő tagja, 61 településen 111 üzletet üzemeltet.

A részvénytársaság élen jár a fejlesztések, boltátalakítások terén, felújítási ütemtervének megfelelően az új Coop-logó immár 73 üzletén látható. A boltmegújítás természetesen nemcsak a külcsínen látszik meg, hanem a belső kivitelen és a műszaki-informatikai háttéren is. Mindez a rendkívül eredményes gazdálkodásnak köszönhető, amely évente 700-900 millió forintos nyereséget hoz.

A megtakarításokból tavaly 1,1 milliárd forint jutott az aktuális teendőkre – ebből mintegy 30 millió forint a Coop üzletekben használt, euró pai színvonalú, integrált informatikai rendszer telepítésére, 250 millió forint pedig a Miskolci Árucsarnok modernizálására. Emellett több üzletet felújítottak, újakat adtak át, és megkezdődött a törzsvásárlói rendszer bevezetése is. Az év végéig két újabb üzlet is nyílik – az egyik októberben Izsófalván, kiemelt figyelem közepette, tekintettel arra, hogy ez lesz a Coop láncolat 1000. olyan üzlete, amely az említett integrált informatikai rendszert használja.

A vállalkozás, amely idén 28 milliárd forintos árbevételre számít, biztos megélhetést nyújt 1400 alkalmazottjának. Munkájukat kiemelt módon megbecsüli: másfél évtizede ugyanis a dolgozók 13. és 14. havi fizetést is kapnak.

Tóth László, az Unió Coop Zrt. vezérigazgatója a hernádnémeti új üzlet bemutatásakor külön is kihangsúlyozta: büszke a kollektívára, amelynek szakértelme adja a cég erejét. Mint rámutatott, minden dolgozó fontos láncszem, valamennyien hozzájárulnak a szakszerű, olajozott működéshez, a vevők kifogástalan kiszolgálásához. Eredményes munkájuk meglátszik azon is, hogy a vásárlók közül mind többen csatlakoznak a törzsvásárlói programhoz, ennek keretében a cég üzleteiben az év végéig mintegy negyvenezer regisztráció várható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.