Ok és okozat

A gazdaságok működését váratlan események befolyásolják: hirtelen megugrik az olaj ára, a jegybank kamatot csökkent vagy emel, összeomlik egy bank. Ezeket az eseményeket nevezi a közgazdasági szakirodalom sokkoknak. Ugyanakkor a gazdaság szereplőinek a várakozásaikon keresztül alkalmazkodniuk kell a kiszámíthatónak látszó, hosszabb távra szóló gazdaságpolitikához is, például az antiinflációs törekvésekhez, vagy a költségvetési egyensúly helyreállításához, mondjuk a kiadások csökkentése révén. Nehezebb azonban megérteni, hogy a sokkok és a gazdaságpolitikai változások miként hatnak egymásra.

A közgazdasági Nobel-díjat odaítélő bizottság választása az idén két amerikai professzorra, a New Yorki Egyetemen tanító 68 éves Thomas Sargentre és a Princetoni Egyetemen oktató 69 éves Christopher Simsre esett. Előbbi a kormányzati politika eltolódásának hatásait, utóbbi a sokkok által megindított folyamatokat vizsgálta, e téren dolgozott ki új statisztikai módszereket. A történelmi adatsorokból képzett matematikai és statisztikai modellek segítségével próbálta Sargent és Sims elválasztani az okot az okozattól, és az általuk kínált módszertan közgazdászok nemzedékeinek adott megfelelő eszközt e kérdések tisztázására, s ezért részesültek a másfél millió dollárt érő közgazdasági Nobel-díjban.

Christopher Sims
Christopher Sims
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.