A kommersz szeszekre is jön a büntető adó

Még számolgatják a hazai szeszgyártók és -importőrök, hogy az italtermékek jövedéki adótételének emelése nyomán milyen mértékben ugorhatnak a fogyasztói árak. Az azonban biztos, hogy az aromásított égetett szeszeknél kétszeresére nőtt adó jelentősen, egyes nagyobb kiszerelésű termékeknél akár több mint ezer forinttal is megdobhatja az árakat.

A törvényhez nincs még végrehajtási rendelet, így a Magyar Szeszipari Szövetség, illetve a gyártók túlnyomó része nem akart nyilatkozni arról, pontosan mi lesz a törvénymódosítás várható piaci hatása. Az biztos, hogy a színfalak mögött az utolsó pillanatig lázas lobbizás folyt. Erről tanúskodik, hogy a zárószavazás előtti módosító indítványában a fideszes Rogán Antal előbb kihúzta volna a törvényből a kommerszekre kivetett büntetőadót, azaz a kommersz szeszes italok adója is a pálinkáékhoz hasonlóan öt százalék körül nőtt volna.

Rogán ezt azzal indokolta, hogy a kétféle alkoholtermék élettani hatása között nincs különbség, azonban később valami közbejöhetett, mivel a gazdasági bizottság elnöke a zárószavazás előtt visszavonta a javaslatát.

– Egyelőre azért sem tudni, hogy pontosan milyen mértékben emelkednek a végfogyasztói árak, mivel azt meghatározza az alapanyagárak változása, a kereskedelmi partnerekkel folytatott ártárgyalások alakulása, illetve a jövő év elejétől életbe lépő magasabb, 27 százalékos áfakulcs is – mondja Oroszné Prekop Erzsébet, a Miskolci Likőrgyár Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki szerint a változás hosszabb idő alatt jelenik csak meg az árakban.

Kérdés, hogy az utolsó pillanatban benyújtott módosításnak köszönhetően változhat-e a hazai piacon az égetettszesz-fogyasztás 80 százalékát adó, a köznyelvben „kommersznek” nevezett aromásított italfajták és a prémiumkategóriába is sorolt – többnyire magasabb alkoholfokú – márkás italok, pálinkák, vodkák, whiskey-k aránya.

A törvényjavaslat készítői vélhetőleg egészségvédelmi szándéktól vezérelve döntöttek a kommersz égetett szeszek adóztatása mellett, dacára annak, hogy ezek alkoholfoka a korábbi átlagos 40 százalékról mostanra 33–30 százalék közé süllyedt. Az aroma nélküli párlatok alkoholfoka ennél magasabb.

Piaci vélekedések szerint biztosra vehető, hogy az adóemelés tovább erősíti a hazai feketepiacot, amely közkeletű szakmai vélekedés szerint a teljes hazai szeszforgalom 30-40 százalékát teheti ki.

– A feketekereskedelem fő csatornái jellemzően a kisebb vendéglátóegységek – mondta el lapunknak Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője. A NAV már tavasszal széles körű vizsgálatot indított a hazai vendéglátóhelyeken, miután az Országgyűlés 50 literig adómentessé tette a házi fogyasztásra szolgáló párlat előállítását. Suller Attila szerint a házi párlatok egy része bekerült a kereskedelmi forgalomba: a tavaszi vizsgálatok során ötezer vendéglátóhely ellenőrzését végezték el, és az esetek 11 százalékában, 548 alkalommal találtak igazolatlan eredetű, forgalomba hozott alkoholterméket.

A pénzügyőrök a tavaszi ellenőrzések nyomán 3700 liternyi házilag előállított és törvényellenesen forgalomba hozott terméket foglaltak le. Mivel az adótétel – így a fogyasztói ár növekedése – várhatólag a feketekereskedelemre is hatással lesz, a NAV október elsejétől újabb széles körű vizsgálatot indított, melynek során a kiszálló ellenőrök mobil laboratóriumaikkal a helyszínen meg tudják állapítani, hogy a kimért alkohol milyen eredetű, sőt többnyire az is beazonosítható, hogy a párlat melyik tájegységben készült.

A házilag készített párlatot forgalomba hozó vállalkozó legalább 150 ezer forintos büntetésre számíthat.

Standolás közben – Gyanús szeszek
Standolás közben – Gyanús szeszek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.