Egyre több bejelentő ad tippet az adóellenőröknek

Belső munkaerő-átcsoportosításokkal, a hatékonyság fokozásával tud csak megfelelni az adóhatóság a kormányzat 40 milliárd forint pluszbevételt előíró elvárásának – válaszolta lapunk kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A kormány ősz elején tűzte ki célul a NAV-nak, hogy még idén 40 milliárd forint adót hajtson be terven felül a kintlevőségekből. A hatóság szerint valamennyi, az adóztatási folyamatot lefedő szakterület, ideértve az ellenőrzést és a végrehajtást is „együttes erőfeszítéssel és teljes intenzitással dolgozik az év hátralévő részében is”.

Aukció előtti látogatás egy budapesti galériában – Felfigyeltek a kínálatra
Aukció előtti látogatás egy budapesti galériában – Felfigyeltek a kínálatra

Az adózók által határidőre be nem fizetett adó és járulék, vagyis a hátralékállomány bőven 2000 milliárd forint feletti, azaz megközelíti a bruttó hazai termék (GDP) 10 százalékát. Irgalmatlan nagy összegről van tehát szó, ám a teljes összeg behajtása két okból sem lehetséges. Mindig keletkezik új tartozás, ami recessziós időkben még valószínűbb, illetve a tartozások java része olyan vállalkozásokhoz köthető, amelyek már befejezték működésüket.

A működőktől azonban még van esély a pénz beszedésére. A NAV-nál azt állítják, idén is sikerült – az elmúlt évhez hasonlóan – szinten tartani a működő adózók hátralékállományát. Idén január és augusztus között végrehajtással több mint 233 milliárd forintot szedtek be. A zömét, 116 milliárdot inkasszóból, vagyis a cégek folyószámláiról emeltek le, de 4 milliárdos összegben munkabérek letiltásából is bevételhez jutottak.

Idén 10-15 százalékkal aktívabb volt az adóhatóság végrehajtási tevékenysége, de a befolyt összeg ennek eredményeként mindössze 4,1 százalékkal emelkedett. A NAV ezt azzal magyarázza, hogy kedvezőtlenül alakult a tartozások szerkezete, illetve nőtt az adósok száma.

Behajtási kampány után nő az önkéntes befizetők száma

Hogy ez ne így legyen, annak érdekében a fizetési kötelezettségüket első alkalommal nem vagy késedelmesen teljesítő adózók a korábbinál szélesebb körben kapnak fizetési felszólítást. A határidő leteltét követően pedig azonnal végrehajtási eljárást indítanak – tették világossá, mi vár a késlekedő adósokra.

A válaszok alapján egyébként az adóhatóság sem lehet maradéktalanul elégedett a teljesítményével, de ennek korlátai vannak. Mint írják, felismerték, hogy adóhatósági módszerekkel ezen a területen önmagában nem érhető el igazán jelentős változás, ezért az elmúlt évek tapasztalataira alapozva összegyűjtötték azokat a jogszabálymódosítási javaslatokat, amelyek elengedhetetlenek a feketegazdaság tényleges visszaszorításához, a költségvetési bevételek jelentős növekedéséhez.

A hivatalban bíznak abban, hogy a behajtási kampány eredményes lesz: az ellenőrzési tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy minden újabb területet érintő ellenőrzési hullám hatására érezhetően nő az önkéntes befizetések száma, illetve többen korrigálják önellenőrzéssel a bevallott jövedelmet.

A fővárosba menekülőket visszaküldik eredeti helyükre

Az adózói attitűdről több érdekes megállapítás is olvasható a NAV válaszaiban. Az utóbbi években azt tapasztalták például, hogy a vidéken tevékenységet folytató adózók az ellenőrzések megkezdését követően vagy annak hatására áthelyezik székhelyüket a fővárosba. E cégek abban reménykednek, hogy kevésbé kerülnek az adóhatóság látókörébe, illetve egy vizsgálat során sem kap akkora figyelmet, mert a NAV illetékes irodái leterheltek.

Sokan csalódhattak, mivel az elmúlt egy évben több száz, székhelyét a Középmagyarországi Regionális Adó Főigazgatóság illetékességi területére helyező, kockázatosnak ítélt adózó ellenőrzését rendelték el. Pedagógiai céllal azokhoz a vidéki adóigazgatóságokhoz kerülnek – a NAV elnökének engedélyével – ezek az ügyek, ahonnan a „vándormadarak” elköltöztek: érezzék, hogy nem érdemes székhelyüket a fővárosba helyezni, mert így sem kerülhetik el az ellenőrzéseket.

A vállalkozásoknak (és a magánszemélyeknek) azzal is számolniuk kell, hogy egyre intenzívebbé váltak az állampolgárok: a közérdekű bejelentések száma az elmúlt néhány évben jelentősen nőtt. Míg 2007-ben 10 702 ilyen bejelentés érkezett az adóhatósághoz, addig 2010-ben ezek száma megközelítette a 24 ezret. A bejelentések alapján elindított ellenőrzések idén augusztusig 15,6 százalékkal haladták meg a tavalyit, a feltárt nettó 5,1 milliárd forintos adókülönbözet pedig több mint kétszerese az előző év azonos időszakában elért összegnek (2,2 milliárd).

Egy ügyre átlagosan 6,9 millió forint a megállapított adókülönbözet, ez egy éve még 3,3 millió volt. A NAV egyébként előremutatónak tartja az állampolgári bejelentések alakulását, azok szerintük hozzájárulnak a feketegazdaság kifehérítéséhez. Továbbá a bejelentők gyakran mutatnak rá olyan anomáliákra és adózói magatartásokra, amelyek más módon nem kerülnének az adóhatóság látókörébe –írta a NAV.

Sokkal több munka, alig több pénz

Miközben nagyobb erőfeszítést vár el a kormány a NAV dolgozóitól, az adóhatóság költségvetése csak szerény mértékben bővül. Az idei előirányzat szerint 132,6 milliárd forint támogatást kapott a költségvetéstől a NAV, jövőre a költségvetési törvényjavaslat szerint 129,6 milliárd forint jutna oda, ennek alapján tehát csökken a gazdálkodásra fordítható pénz. Idén év közben azonban bő 13 milliárd forintot zároltak a NAV keretéből, vagyis valójában növekszik a jövő évi kassza, de ránézésre megállapítható, hogy nem a többletmunkával arányos mértékben.

Plasztikai sebészhez járnak a revizorok

Az adóhatóság fókuszába eddig nem került területeken is fokozza jelenlétét az adóhatóság. A kereskedelemben és a szolgáltatási szektorban mind többször találkozhatnak majd a vállalkozók a NAV munkatársaival, akik operatív ellenőrzéseket végeznek, a számla- és nyugtaadási kötelezettséget figyelik. Az eddig „adómentes” szakmák képviselői közül a plasztikai sebészek, galériák, műtárgykereskedők, luxusszolgáltatást nyújtók, uzsorások, illetve magánpraxisú orvosok, ügyvédek is előtérbe kerülnek – tájékoztatta lapunkat a NAV.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.