Paksi atomáliák

Tegnapra szinte minden anyagot megküldött a Paksi Atomerőmű az Energiaklubnak azután, hogy a civil szervezet sikerrel perelte az állami társaságot a tervezett bővítés előkészítésének első, Teller-projektnek nevezett anyagainak kiadásáért.

Az áprilisi jogerős másodfokú döntés után a Magyar Villamos Művek (MVM) tulajdonában lévő cég júniusban kitakarásokkal küldte el a tanulmányok szerződéseit.

A szervezet ezt kifogásolta és néhány konkrét anyag kiadását is kérte. Többek között az Esplanade Hungary Tanácsadó Kft.-ét, amiért az erőmű 40 millió forintot fizetett. Az MVM akkori ügyeiben vizsgálódó rendőrség a „tanulmány” láttán a szerződést állami oldalról aláíró Molnár László akkori paksi és MVM-vezérhelyettest bűncselekménnyel gyanúsította meg.

A máig az egyik Andrássy úti palotán a Fradi körül is feltűnt Esplanade Real Estate Kft.-vel osztozó céget Szász András akkori felügyelőbizottsági taghoz kötik, aki Kocsis István – szintén bűncselekményekkel gyanúsított – akkori MVM-vezér tanácsadója is volt.

Az erőmű augusztusban megküldte a teljes szerződéseket, de a tanulmányokra tegnapig időt kért. (És elkészítésük leszámlázását helyezte kilátásba.) A tegnapi határidőre kipostázott anyagból viszont – az Energiaklub észrevétele szerint – Aszódi Attila atomipari szakértő kommunikációs tanulmánya és az Espalande-szöveg is hiányzik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.