Dióhéjban

Megújul a Zöld Béka Díj

A Deloitte Zrt. idén is meghirdeti a Zöld Béka Díjat. Reiniger Róbert, a cég környezetvédelmi tanácsadás üzletágának igazgatója elmondta: a Közép-európai Fenntarthatósági Jelentés Díjra, népszerű nevén a Zöld Béka Díjra Közép-Európa bármely országában bejegyzett vállalat pályázhat, függetlenül az üzleti szektortól, amelyben tevékenykedik, vagy a foglalkoztatottak számától. A zsűri a pályázatok értékelésénél idén kiemelten vizsgálja majd, hogy a kiadott jelentés alapján mennyire fontos szempont a vállalat működésében az üzleti fenntarthatóság és azt, hogy a jelentés mennyire felel meg a nemzetközi GRI (Global Reporting Initative) iránymutatás feltételrendszereinek. Kiemelt értékelési kritérium lesz idén a jelentések elbírálásában a fenntarthatósági teljesítmény tervezettsége és az, hogy a pályázók az általuk kitűzött célokat és elért eredményeket képesek-e lényegre törően, számszerűsíthetően összegezni, közérthető formában bemutatni. Ennek célja, hogy a vállalatok belássák: alapvető követelmény, hogy jelentéseik a szakmabelieken túl a széles nyilvánosság számára is érthetőek legyenek. A pályázatok leadásának határideje 2011. október 10. Az eredményhirdetésre és díjátadási ünnepségre, valamint a 2011-es Zöld Béka Díjhoz kapcsolódó szakmai konferenciára novemberben kerül sor Budapesten.

A girincsi misszió

A DHL Supply Chain évek óta támogatja a Girincsi Gyógypedagógiai Intézet fogyatékkal élő és szociálisan hátrányos helyzetű lakóit. A gyermekek támogatásával a vállalat az intézetben élő fiatalok helyzetét és életminőségét kívánja javítani. Ennek a kezdeményezésnek a része a most átadott snoezelen ingerszoba, az audiovizuális eszközökkel felszerelt lakószobák és a két új játszótér, összesen ötmillió forint értékben. A DHL hosszú távú pozitív változást kíván elérni a társadalmi felelősségvállalás programja révén, és a társadalom elesett csoportjainak felkarolásába be kívánja vonni munkavállalói lehető legszélesebb körét, illetve üzleti partnereit. A DHL Supply Chain dolgozói az elmúlt években rendszeresen ajándékgyűjtést szerveznek, ahol többek között élelmiszerek, bútorok, játékok és ruházati cikkek kerülnek felajánlásra az intézet számára.

Languagesen>hu YahooCEerror
Megújul a Zöld Béka Díj

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.