Recessziótól rettegnek a piacok

A gazdasági növekedés kilátásairól szóló lesújtó jegybanki prognózisok újabb eladási hullámot váltottak ki a világ pénz- és tőkepiacain. Gyakorlatilag minden esett, a vezető tőzsdeindexek 4-5 százalékot zuhantak.

A BUX is 6 százalékkal lejjebb, 15 152 ponton zárt, nem kis részben a devizahitelek kedvezményes végtörlesztésének súlyos következményeivel szembesülő OTP árfolyamának összeomlása miatt. A bankpapír kereskedését délután egy időre fel is kellett függeszteni, mivel értékvesztése elérte a tíz százalékot. Az újraindítás után háromezer forint alá, kétéves mélypontjára ért a kurzus, ahogy a BUX is. Az euró 295,3 forinton tetőzött, onnan tért vissza a 293-as szintre. A dollár egy százalékot erősödött az euróhoz képest, míg a forinttal szemben már a 220-as szint közelében jár.

A New York-i tőzsdén is a kétségbeesés volt az úr a tegnapi kereskedésben
A New York-i tőzsdén is a kétségbeesés volt az úr a tegnapi kereskedésben

A sokk kiváltó oka az amerikai Fed szerda este meghirdetett, az állampapír-állomány futamidejének meghosszabbítását célzó 400 milliárd dolláros „Csavar hadművelete” volt, amely csalódottságot okozott az újabb gazdaságösztönző könnyítésekben bizakodó piac számára. A jegybank szerepét betöltő intézmény tetézte ezt azzal, hogy jelentős – de nem részletezett – növekedési kockázatokról is írt közleményében. Csütörtökön ez a pesszimizmus mutatkozott meg a tőzsdéken, a befektetők menekültek részvényeiktől.

Olaj volt a tűzre, hogy az euróövezet ipari és szolgáltatási menedzserindexe a válság óta először 50 pont alá, azaz recessziót sejtető szintre süllyedt, továbbá az új ipari megrendelések júliusban a várt duplájával, 2,1 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest, ami nagyon rossz hír a magyar növekedés egyetlen számottevő hajtóereje, az export számára.

A hazai növekedési kilátások drasztikus romlása a Magyar Nemzeti Bank tegnap ismertetett friss inflációs jelentésében is hangsúlyos szerepet kapott. Az MNB júniusban még 1,5 százalékos GDP-bővülést várt 2012-re, ám ezt az egy hete ismertetett, a jövő évi „országvédelmi költségvetést” megalapozó megszorító intézkedések beárazása után 1,0 százalékra vette vissza. Az inflációt pedig az adóemelések a korábban várt 3,9 százalékos szintről jövőre 4,7 százalékra pörgetik föl. A jegybanki elemzők nincsenek jó véleménnyel a költségvetési hiánycél teljesíthetőségéről sem. A válságadókból és a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításából származó egyszeri bevételek révén az idei büdzsé 1,9 százalékos többletetmutatmajd, de jövőre amegcélzott 2,5 százalékos helyett 3,4 százalékos mínusszal kalkulálnak az MNB-nél. Az eltérés durván 250 milliárd forintos.

A kormány költségvetési terveinek hitelességét már a Fidesz-közeli Századvég gazdaságkutatói is megkérdőjelezik. Míg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter óvatosan 1,5 százalékosra tette a büdzsé megalapozásául szolgáló 2012-es növekedést, addig a Századvég ma már az 1,1 százalékos szintet tartja kiindulási alapnak.

Homály övezi azt is, miként lesz tartható az idei hiánycél, hiszen a nemzetgazdasági tárca legfrissebb, augusztusi összesítése szerint az államháztartás deficitje az egész évre tervezett 1184 milliárd forinthoz képest 130 százalékon, 1545 milliárd forinton áll – a helyi önkormányzatok nélkül. A szaktárca a magán-nyugdíjpénztári vagyon átcsatornázásából még 530 milliárd forintra számít, szerintük ez billenti majd helyére a mérleget. Magyarázatra szorul, hogy miért nem szerepeltetik a hiányt növelő tételek között a MÁV és a BKV konszolidációs költségeit, valamint a PPP-projektek kiváltásával kapcsolatos kiadásokat, hogy az európai bírósági döntés következtében a vállalkozásoknak visszautalandó 255 milliárd forintnyi forgalmi adóról már ne is szóljunk.

Bár ezek egyszeri tételek, az uniós elszámolási rend szerint ennek a 700 milliárdot meghaladó tételnek is szerepelnie kellene az egyenlegben. A választ Banai Péter Benő helyettes államtikár adtameg online sajtótájékoztatóján,mondván, a világgazdasági helyzet rosszabbra fordulta miatt ezek a konszolidációs tételek jelenleg átvizsgálás alatt állnak.

Az adósságfinanszírozás költségeit illetően nem jó hír, hogy az Államadósság Kezelő Központ tegnapi aukcióján csak jelentős hozamemelkedéssel tudtak túladni amagyar papírokon. Igaz csekély túljegyzés mellett sikerrel zárult az aukció, a piacon egy ismeretlenség homályába burkolózó nagy vevő fellépésének köszönhetően. A hozamemelkedés erősségére jellemző, hogy a tízéves lejáratú kötvényeknél 86 bázispontos drágulást regisztráltak, s a hozamszint ezzel – a lélektani határt átlépve – 8,14 százalékra nőtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.