A Déli áramlat és a Nabucco nem konkurencia

A Déli áramlat és a Nabucco nem versenytársak, a Nabucco balsikerei miatt nem Oroszországot kell vádolni: a két projekt célja teljesen eltérő, és a későbbiekben még akkor is gázhiány lesz, ha minden tervezett vezeték megépül – jelentette ki Alekszandr Medvegyev, a Gazprom egyik vezetője újságíróknak pénteken, Günther Oettinger EU-biztos minapi kijelentéseire reagálva. Oettinger egyebek mellett utalt arra, hogy Oroszország a Déli áramlattal, vagy Asgabatra és Bakura gyakorolt politikai nyomással megpróbálhatja rábírni Európát, hogy tegyen le a Kaszpi-tenger menti és a Nabucco gázvezetékről. Medvegyev ezt teljesen alaptalan feltételezésnek minősítette, amelyben nincs logika, mert – mutatott rá – a Déli áramlat és a Nabucco nem konkurens projektek, mindkettőnek más és más a célja. – Mi a megkötött szerződések alapján szállított gáz útvonalát diverzifikáljuk, és ehhez megvan mindenünk: a gáz, a piac, a szerződések és a partnerek, akik pénteken írták alá a részvényesi szerződést. A projekt előtt nyitott az út. Mind a Déli, mind az Északi áramlatban van, illetve lesz gáz, amelyet régi szerződések alapján szállítunk, és lesz új gáz – mondta Medvegyev. A Nabucco célja ezzel szemben a szállítások forrásainak a diverzifikálása, de ehhez természetesen gázra van szükség. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.