Visszafelé haladunk az egybankos világba

Vajon a devizahitelesek megmentésén túl van más terve is Orbán Viktoréknak a limitált árfolyamon történő végtörlesztéssel? A várható következmények mindenesetre gyanúsan illeszkednek abba a kormányzati forgatókönyvbe, ami az ideális bankrendszer jellemzőit foglalja össze.

Valahogy úgy, ahogy Gyurcsány Ferenc üzent egykoron a vállalkozóknak: ha nem tetszik az adópolitika, el lehet menni. A Fidesz a bankokkal van így: ha nem tetszik a rendszer, isten áldjon titeket! Majd más lép a helyetekbe. Vagy nem. Orbánéknak nem fájna, ha a bankok egy része elmenne. Sőt! Tudjuk, mert sokszor utaltak rá, hogy elsősorban a hazai tulajdonú pénzintézetekre alapoznák a magyar hitelpiacot. S mivel ez a folyamat organikusan nem tud megvalósulni, a szabályokba ittott mélyen belenyúlva próbálják ebbe az irányba lökdösni a bankszférát.

Azt is ismerjük a nyilatkozatokból, mely hitelintézetek tartoznak a kiváltságosok közé. A kormányfő nevezte meg parlamenti beszédében az OTP-t, valamint az FHB-t, és e sorba illeszthetjük a takarékszövetkezeteket is. Íme a jövő hazai bankvilágának tartópillérei.

Nehezebb meghatározni, hogy mi alapján választották ki éppen ezeket a pénzintézeteket. A rendszerváltás előtt valóban az Országos Takarékpénztár jelentett mindent, ami bank. Ma viszont tőzsdei cégként részvényei 74,8 százalékban külföldi kézben vannak. Az FHB-t az állam alapította ugyan, de azóta bevezették a tőzsdére a papírjait, azokkal bárki kereskedhet. Részvényesei jelenleg nagyobbrészt belföldi székhelyű társaságok, befektetők.

Tulajdonosi szempontból az egész országot behálózó takarékszövetkezetek tekinthetők leginkább magyarnak. Annyiban pedig mindannyian, hogy nem állnak külföldi anyabank irányítása alatt.

Nézzünk előre, mi történik, ha minden Orbánék kedve szerint alakul. A bankpiac megritkul, kevesebb (vagy jóval kevesebb) szereplő marad talpon. Az OTP vezető helye továbbra is megkérdőjelezhetetlen. Szakértők szerint a végtörlesztéseknek is ez a bank lehet a nagy nyertese, mert bőségesen van szabad forintforrása, amivel kiváltható más bankok devizahitele.

A kormányfő nyilván azt gondolja, hogy átláthatóbb lesz a piac, és a bankok közötti verseny csökkenése miatt sem drágulnak majd a hitelek. Ha mást gondolna, nem erőltetné ezt az irányt. Abból indul ki, hogy valaki vagy valami gátat vet a hitelköltségek emelkedésének. Tudja, hogy ez csak úgy történhet meg, ha az állami befolyás a későbbiekben tovább nő a bankszektorban. Ez megvalósítható tulajdonszerzéssel, illetve a szabályozás – bankokra nézve – kőkemény szigorításával.

Akár így, akár úgy, a hasonlóság egyre nagyobb lesz ahhoz az időszakhoz, amikor az OTP volt az egyetlen bank Magyarországon. Mintha visszafelé haladnánk az időben.

Számolják a pénzt egy OTP-fiókban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.