Gazdagodik, bővül

„Úgy tűnik, mindig vannak olyan pletykák, amiket én hallok meg utoljára. A vidékfejlesztési stratégia egy műhelymunka, minden javaslat átmegy egy egyeztetési mechanizmuson, és közben gazdagodik, bővül.” Ezt válaszolta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter arra a magyar hírlapos újságírói felvetésre, amely szerint Ángyán József államtitkár elkészítette ugyan az új agrárstratégiát, de mire a szabadságáról visszatért, már szinte csak a dosszié fedelét találta változatlanul, a lényeget ugyanis teljesen átírták.

Hogy ez a „mélységi szerkesztés” pontosan hol is történt, arra már nem tér ki az interjú, de hát a miniszterhez ez az információ is nyilván utoljára érkezik csak el. Lehet persze, hogy csak nem akarta bajban hagyni államtitkárát, de a helyzet akkor is kényelmetlen, hiszen az egyetemről (és persze nem mellékesen a gazdaköri mozgalomból) érkezett politikus tevékenységét végül is bő egy éve ő felügyeli.

Fazekast a Hírcentrum jóvoltából nyilvánossá tett vállveregetésben részesítette Alcsúton augusztusban Orbán kormányfő. Ezen a megbeszélésen a jelek szerint nem került szóba az agrárstratégia ügye, mert akkor a miniszter nem nyilatkozhatta volna azt, amit nyilatkozott. Ellenkező esetben ugyanis – ha mástól nem, hát Orbántól – megtudhatta volna, hogy a nevezetes elképzeléscsomag már legfeljebb csak címében él, Ángyán tervezetét nagyon is kormányközeli erők igenis megfúrták.

Az agrárberkekben immár következetesen csak „tanár úrként” emlegetett államtitkár ugyanis a Fidesz meghatározó üzleti köreinek agrárius alapérdekeit veszélyeztető elképzeléseket öntött a leírt betűkbe. Hogy miket is, az olyan vidéki fórumokon tett nyilatkozataiból derül ki, amelyek szerint a „magyar mezőgazdaságot ki kell emelni a napi piaci viszonyokból”, meg „tűrhetetlen, hogy csak néhány nyereségérdekelt tőkéscsoport jusson hozzá az agrártámogatások döntő részéhez” és „a kereskedőláncok uralmát adminisztratív eszközökkel is meg kell törni”.

No ezekre mondta néhány olyan Fidesztől nem túlságosan távol álló üzletember és gazdasági szakértő – és szinte hallom az asztalra csapott tenyér hangját – azt, hogy ezt azért nem kéne.

És nem csak üzletemberek: a gazdasági tárca egyik szakértője egyenesen le is írta, hogy a belterjes értékesítés erősítése (a belső piac szerepének hangsúlyozása a forró pénzt hozó exporttal szemben) összeegyeztethetetlen a nemzetgazdaság érdekeivel, míg a külügy arra hívta fel a figyelmet, hogy az uniós támogatási rendszer szankciók kal fenyegető megsértése lenne bizonyos normatív támogatások agrárpolitikai szempontú átcsoportosítása.

Ezek voltak azok a pontok, amelyek miatt a miniszterelnökhöz nagyon is közel álló körökben előkerült az a bizonyos piros filctoll, és határozott áthúzásokkal „gazdagította, bővítette” az ominózus koncepciót.Hogy afféle tanáros elméletgyártásnak, netán szavazatgyűjtő lózungnak jó lehet talán az eredeti változat, azt még tűrni lehetett, de hogy ez valamiféle jogszabályi keretet is kapjon, az már kiverte a biztosítékot.

Lehet persze, hogy mindezt Fazekas Sándor nem tudja. Talán rá sem szorul, ő nem ilyen dilemmák feloldására szegődött – és vállveregetés sem járna hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.