Vért fognak izzadni az adóhatóságnál
Az egykulcsos adórendszer nyertesei vagy vesztesei közé tartozik?
Mivel az átlagnál magasabb jövedelmem van, a nyertesek közé.
Az szja két táborra szakította a közgazdászszakmát, s egyre hangosabbak azok, akik az egykulcsos adórendszer megszüntetését szorgalmazzák. Kikkel ért egyet?
A progresszív, arányos jövedelemadónak voltam és vagyok a híve, annál alacsonyabb szintű progresszióval, mint ami a korábbi években volt jellemző. Az egykulcsos rendszerről folyó vitában az egyik legerősebb érvnek számít, hogy pénzforgalomban irdatlan összeg, 500 milliárd forint esett ki általa a büdzséből. Csakhogy létezik olyan többkulcsos adótábla is, ami szintén „hozza” ezt az eredményt.
Most arról van szó, hogy a kormány által várt növekedési hatás nem jelentkezik. Arról érdemes szakmai vitát folytatni, hogy az adóváltozás eloszlása a fogyasztás szempontjából mennyire volt szerencsés. Véleményem szerint nem volt az. Ahogy a Rogán-bizottság is megállapította, túl sok adózónak csökkent a nettó jövedelme az alsóbb bérkategóriákban. A jómódúak pedig nem fognak csak azért kétszer vacsorázni, mert náluk viszont bőven maradt pénz. Amit ebből fogyasztásra költenek, az is inkább külföldi termékre megy el. Rosszabb esetben vásárolni is a határon túlra mennek.
Hiú ábránd volt, hogy az adón megspórolt jövedelem majd megjelenik a gazdaságban, munkahelyeket teremtve, tőkeemelést fedezve?
Tévhit, hogy az adóintézkedések munkahelyeket teremtenek: ha a cégnek nincs megrendelése, minek hozzon létre új álláshelyeket? A munkáltatónak abból származhatott előnye, hogy akinek az adóváltozásmiatt nőtt a nettó jövedelme, nem állt elő béremelési követeléssel.
Már azt is eredménynek tartom, ha a válság idején egyáltalán sikerül megőrizni a munkahelyet. Ebben viszont sokkal nagyobb segítség lehetett volna a munkáltatói tb-járulék csökkentése, mondjuk 20 százalékra. Az ugyanis rögtön a bevezetést követő hónapban apasztja a vállalkozások költségeit.
Abban sem hiszek, hogy a gazdaság fehéredését tudja szolgálni az egykulcsos adó. A teljes bérköltségben ugyanis a járulék a meghatározó tétel.
A járulékokra szükség van a társadalombiztosítás finanszírozhatósága miatt, abból – állítja a kormány – nem engedhetett.
Értem ezt az érvet, de a kasszák így is kiegészítésre szorulnak az adóból. Ha járulékból akarjuk fedezni az alapok kiadásait, akkor emelni kell a mértéken. Ehelyett az adóból tömjük be a lyukakat, de akkor lényegében mindegy, mennyit fordítunk a költségvetésből erre. Vagyis a kormány magyarázatát nem érzem kielégítőnek.
Mit kellene, mit lehetne tennie a kormánynak jövőre, hol szükséges belenyúlni az szja-ba?
Biztos vagyok benne, hogy az egykulcsos adóról nem fognak lemondani, ez súlyos presztízsveszteség lenne. Ha feltétlenül az szja-bevételekkel akarjuk kitölteni a költségvetés hézagjait, akkor a szuperbruttó felezését halasztanám el, ami több mint 200 milliárd forinttal javítaná az egyenleget. Alapvetően nem vagyok a szuperbruttó barátja, de kényszerhelyzetben, amilyen a mostani, újra kellene gondolni a kivezetését. Az adójóváírásnál pedig arra ügyelnék, hogy az szja-változások összességében biztosítsanak valamennyi nominális jövedelemnövekedést. Afelől azonban nem vagyok meggyőződve, hogy az adóknál lehet csak megtalálni a pótlólagos forrásokat, a kiadási oldalon is jó lenne körbenéznie a kormánynak.
Hirtelen jött ötletnek tűnik az adóbehajtás felgyorsítása. Mit gondol, be lehet szedni 40 milliárd forintot még idén a be nem fizetett áfából? Kiknél kell keresni ezt a pénzt?
Úgy látom, ebben az ügyben elég zavaros a kormányzati kommunikáció, például nem értem, miért csak az áfát akarják beszedni, amikor sokféle adónem létezik, és mindegyiknél lehet tartozása a cégvilágnak. Az sem mindegy, a beszedés melyik formájáról van szó. Abból az adóvizsgálatból, amit ma indít el a hatóság, idén bevételt nem látnak, ugyanis kevés az év végéig hátralévő idő, hogy a határozat jogerőssé váljon. A fiktív számlás esetek nem jöhetnek szóba, azok a pénzek nem foghatók meg egykönnyen. Ahol van keresnivaló, az a végrehajtás, tehát azok az ügyek, ahol megvan az adózó, aki az adót elmulasztotta befizetni. Az adóhatóság évente 300-350 milliárd forintot hoz be a költségvetésbe kényszerintézkedés útján. Ezen a módon folyhat be tehát a várt 40 milliárd, és ezt nem is tartom lehetetlen küldetésnek. A szervezeten belüli átcsoportosítással, gyorsabb sebességre kapcsolással teljesülhet a terv.
Vagyis a vállalkozások az eddiginél is sűrűbben tapasztalhatják meg, hogy az adóhatóság leemeli az adótartozást a számlájukról?
Igen, azt gondolom, gyakoribb lehet az inkasszálás az érintett cégek körében. A jogszabályok módosításával is meg lehet ezt támogatni, kérdés például, hogy miért csak 35 napig érvényes az inkasszóra szóló felhatalmazása a hatóságnak. Mindez azt is jelenti egyben, hogy el lehet felejteni a korábbi kormányzati ígéreteket, amelyek a gazdasági válságra hivatkozva rugalmasabb eljárást biztosítottak a cégeknek az adóhalasztási, részletfizetési kérelmeknél. Ennek minden bizonnyal vége.
Ön korábban az adóhatóság elnökhelyettese volt, tehát közelről ismeri a szervezetet, illetve az adócsalások fortélyait. Honnan lesz ember a kormány utasításának teljesítésére, és ha ilyen egyszerűen megy az adó behajtása, eddig miért nem szedték be ezt a pénzt?
Más területekről irányítanak át munkatársakat az adóbehajtásra. Persze ez azzal járhat, hogy máshol lassul a munka, a lemaradást jövőre be kell majd hozniuk.
Mégis, honnan?
Revizoroktól, nyugtaellenőröktől. Az is lehet, hogy nem engedik szabadságra a dolgozókat. Egy biztos, vért fognak izzadni az ottani kollégák.
Csökkenhet az induló adóellenőrzések száma amiatt, hogy mindenki az áfa után kutat?
Amennyiben azt az osztályt is érinti az átcsoportosítás, akkor igen. A tévében az olimpiai közvetítéseknél vagy a választási műsoroknál sem csak a sportriporterek vagy a belpolitikai rovat munkatársai ülnek a stúdióban. Tény, az adóbehajtáshoz kell némi szakmai jártasság, a dolgozók összeválogatásánál erre nyilván ügyelni fognak az adóhatóságnál.
Korábban lehetett abban tudatosság, hogy az Orbán-kormány által most beszedhetőnek mondott 40, illetve 600 milliárd beszedéséért nem mozgatott meg minden követ az állam? Arra gondolok, hogy ezzel is mozgásban próbálták tartani a gazdaságot, mert ha mindent besöpörnek, akkor az lebénítja a vállalkozói szektor egy részét.
Nem hiszem. Az adóhátralék áfástul, mindenestül több mint 2000 milliárd, ebből mintegy 1500 milliárd „döglött” pénz, ami soha nem folyik be. Ismerjük a trükköket, amikor strómanok, például hajléktalanok vezetik papíron a céget. A felszámolások során aztán a tartozás töredéke szedhető be.
A maradék 500-600 milliárd forint az, amiért érdemes végrehajtási eljárást indítani. Ez a hátralék viszont nem tüntethető el, rendre újraképződik. A 600 milliárd sose csökken nullára. Válságok idején nem lehet gátat szabni a tartozás újraképződésének, a nemzeti tragédiának számító körbetartozás pedig hosszú időre „biztosítja”, hogy legyen kintlevőség. Ami ma 600 milliárd, az tegnap 500 milliárd volt, holnap meg 700 milliárd lesz. Ez nem azt jelenti, hogy az adó beszedésével foglalkozó szervezetnél rosszul dolgoznak: a világon nincs olyan adóhatóság, ahol nem tartanak nyilván hátralékokat.
A kormány legújabb ötlete a luxusáfa, amit a szolidaritási adó egyfajta pótlékának tekinthetünk. Ismerve az unióban általánosan elfogadott rendszert, életképes ötlet ez?
Szkeptikus vagyok e tekintetben. Ma még nem tudjuk, milyen termékkörre vetnék ki a 35 százalékos áfát. Ami kézenfekvőnek tűnik, nos, arra pont nem lehet: nem tudom például elképzelni, hogy a személyautók bekerüljenek ebbe a körbe. Emlékszünk, a regisztrációs adó is milyen galibákat okozott. Ingatlanszerzésnél pedig ott az illeték, ami tagállami jogkörben megemelhető. Luxus hallatán nekem generációs okokból a fényképezőgépek ugranak be, ezekre ugyanis régebben kivetettek fényűzési (luxus-) adót. De a többi esetben is,mint a márkásabb ruha, aranyékszer, óra, csak akkor működik a luxusáfa, ha az unióban mindenhol bevezetik, különben aki teheti, ott fogja megvenni a terméket, ahol nincs ilyen adó. S akkor még nem beszéltünk a nem uniós tagokról, mint Szerbia, Ukrajna, ahol manapságmár szintén beszerezhetők ezek az ingóságok.
A luxusáfa filozófiája párhuzamba állítható a Bajnai-féle luxusadóval?
Nem, a kettőnek nincs köze egymáshoz, az egyik az ingatlan tulajdonlásához kapcsolódik és rendszeres, visszatérő fizetési kötelezettséget jelent. A másik az áru megvásárlásánál kerül elő és egyszeri fizetést takar. Az ingatlan, illetve a vagyon megadóztatása egyébként jól illeszkedett volna az egykulcsos jövedelemadóhoz, de ez csak az én szakmai véleményem. Korábbi vállalásai felrúgása nélkül a kormány nem teheti meg, hogy ezeket visszahozza.
A magyar adórendszer most hol helyezkedik el az európai mezőnyben a versenyképességi kritériumok alapján?
Egészében nézve az adóterhelés nem túl magas, a GDP 39 százaléka, vagyis valamivel az európai átlag alatt van. A régióban viszont magasnak számít. Az fontosabb kérdés, hogy mire akarjuk fordítani ezt a pénzt. Erről felelős döntést kell hozni, ami mindannyiunk ügye, mert az adó a társadalom közös költségének a fedezete.
Jó üzenetnek gondolom a nyereségadó csökkentését, kár, hogy 2013-ban nem sikerül bevezetni egységesen a tíz százalékot. A befektetőknek azonban az adó lényeges, ám nem elsődleges szempont.
Jó példa a Mercedes beruházása, ahol bebizonyosodott, hogy a politikai konszenzus sokat tud segíteni a befektetők idecsábításában. Az autógyár kapcsán három lehetséges helyszín került szóba, végül ránk esett a választás, még úgy is, hogy nálunk a legmagasabb az adószint. Viszont rendelkezésre állt az infrastruktúra, az állam közreműködik a képzésben, és az évek óta itt működő beszállítók is kedvező tapasztalatokról számolhattak be a németeknek. Megjegyzem, a legfrissebb felmérések szerint Magyarország versenyképesebb Szlovákiánál, holott ott alacsonyabb az öszszes közteher.
Az adórendszerünk hátrányaként a hektikusságot tudom megemlíteni. Túl gyakran változnak a jogszabályok: már azt is sokalltam, amikor évente módosultak a törvények, most meg szinte havonta kell igazodni az új feltételekhez. Ez – azon kívül, hogy kényelmetlen – a befektetők biztonságérzetét is gyengíti.
Névjegy
VÁMOSI NAGY SZABOLCS
adószakértő
1976-ban szerezte meg jogi diplomáját. Első munkahelyeként a Fővárosi Illetékhivatalt tünteti föl életrajzában, ahol 1970 és 1973 között előadó volt. Ezt követően öt éven át a Pénzügyminisztériumban, majd 1978–87 között a Pest Megyei Illetékhivatalban dolgozott. A rendszerváltás, illetve az adóreform idején, 1987 és 1991 között az APEH osztályvezetője. 1996-ban megbízást kapott a Pénzügyminisztériumtól, ő lettz az „adóügyi átalakítások miniszteri biztosa”. A rákövetkező évtől az APEH elnökhelyettese 2006-ig, közben ideiglenes adóügyi helyettes államtitkár 2004-ben. 2006 júliusa és szeptembere között az APEH oktatási igazgatója, azóta adószakértőként dolgozik a versenyszférában.
