Szakmai körök szerint a fejlett pénzpiacokon az évi átlagos kétszázalékos osztalékszint megalapozottnak és reálisnak mondható. Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) a közelmúltban elérhetővé tette internetes oldalán a pénztáraktól kapott portfólió pontos összetételét: május végén a devizaeszközök állománya (az osztalékokkal összefüggésben a befektetési jegyek, az indexkövető alapok, azaz az ETF-ek és részvények jönnek szóba) 489,7 milliárd forint volt, amely június végére 469,8 milliárd forintra csökkent. Ha ezt a közel 500 milliárdos állományt tekintjük alapnak, akkor a 10 milliárdos tervet – figyelembe véve az elvárható osztalékszintet – a külföldi papírok biztosítani tudják.

Az említett értékpapírokon belül a nagyobb részt egyébként nem az úgynevezett „egyedi”, azaz valamely vállalat részvénye, illetve az utána kapott osztalék teszi ki. A külföldi részvénytulajdon a májusi összesítés szerint ugyanis csupán 98,1 milliárd forint volt. Ezzel szemben a befektetési jegyek és ETF-ek állománya megközelítette a 387 milliárdot. A lapunk által megkérdezett kereskedők ezekkel azonosítják a Matolcsy György által emlegetett osztalékbevételt. Abból is gondolják ezt, hogy az általuk termelt pénzt – az ETF-ek esetében – az angolszász tőzsdeterminológia is osztaléknak nevezi.

Az ETF-ek tőkepiaci termékek, úgynevezett tőzsdén kereskedett indexkövető alapok. Aki ilyet vásárol, az lényegében egy index – például a BUX-kosárnak megfelelő – részvényportfóliót vesz. Ha az ebben a kosárban szereplő cégek közül valamelyik osztalékot fizet, az ugyanúgy megjelenik bevételként az ETF tulajdonosánál, mintha a konkrét vállalat részvényeit vásárolta volna meg. A piacon kétféle ETF-et ismernek: vannak olyanok, amelyeknél az osztalékfizetés után keletkező bevétel a tulajdonosé, míg a másik esetben a forrást azonnal visszaforgatják, vagyis ismét ETF-et vásárolnak belőle. Ezek a magyar állam osztalékból származó bevételi terveit csökkentik.