Korábban lesz konvertibilis a jüan

Az elemzők által jósolt időpontnál egy évvel korábban, már 2015-ben konvertibilis lehet a kínai fizetőeszköz – mondta az európai kereskedelmi kamara elnöke szerdán újságíróknak Pekingben. Davide Cucino kínai kormányzati hivatalnokok állítására hivatkozott, részleteket azonban nem volt hajlandó elárulni.

A jüan konvertibilissé válása a fizetőeszköz erősödését vonná magával, s annak „nemzetköziesedését”, világvalutává válását segítené – mondják egyes elemzők. Használatának kiterjesztése a jelenlegi, 12. ötéves tervben (2011–15) is kiemelt helyen szerepel, mivel az a vállalkozások hasznát szolgálja, valamint a kereskedelmet és a beruházásokat ösztönzi.

Peking fokozatosan lazít az igen szigorú szabályozásokon: augusztus vége óta a kínai és a Kínával kereskedő exportőrök és importőrök számára az egész ország területén szabaddá vált külföldi üzleteik jüanban bonyolítása.

Következő lépésként a vezetés arra ad lehetőséget, hogy az országba irányuló közvetlen külföldi beruházásokat jüanban valósítsák meg. Elsőként – 20 milliárd jüant (612 milliárd forint) nem meghaladó összegben – a kínai értékpapírpiacon erre Hongkongnak lesz lehetősége. A jüan a következő öt-hét évben az euró és a dollár riválisává válhat a tartalékvaluták terén – jelentette ki közleményében tegnap a HSBC.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.