Svájcban dől el a nyirtassi mérnökfalu sorsa

Orosz kezekbe kerülhetett az EMFESZ Nyírtassra álmodott gigaerőműterve. Magyarország legnagyobb áramtermelő létesítménye azonban úgy tűnik, papíron marad: a tervekből jó darabig biztos nem lesz semmi.

Júliusban a svájci Resources Investment Group (RIG) AG tulajdonában lévő, hasonló nevű zrt.-hez került az EMFESZ Kft. Nyírtassra tervezett óriáserőművének cége – tudtuk meg. A svájci vevő tevékenységének nem leltük nyomát, így azt valószínűleg csak a valós tulajdonosok elrejtése és adóspórolás végett jegyezték be Zug kantonban, illetve annak hasonló nevű fővárosában. A magyar zrt. vezérigazgatója Szergej Alekszanderov, ami oroszokat sejtet a háttérben. Noha korábban magyar politikai-üzleti héják is környékezték az engedélyét anyagi helyzete miatt januárban elvesztő gázszolgáltatót, a svájci cég ügyvezetőjének egyéb érdekeltségeiben lapunk csak orosz nevekre bukkant. Az ügyhöz közel álló forrásaink szintén ragaszkodtak az orosz verzióhoz.

Állítólag szintén Moszkvában kell keresni az EMFESZ-t 2009 áprilisában az eladó tudta nélkül, magyar hatósági jóváhagyással, egyetlen dollárért „megvevő” svájci Ros-Gas AG háttérirányítóit is. A szintén zugi társaság az akkori ígéretek ellenére azóta sem árult el magáról semmit. Mindenesetre a RosGas AG korábbi ügyvezetőjét, az EMFESZ-ben akkor Góczi helyetteseként dolgozó Gazda Tamást – aki a szocialista párt egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vezető politikusának fia – 2010 végén az orosz Dmitrij Kuznyecov váltotta. Az elmúlt év során ő sem bizonyult túl bőbeszédűnek. Orosz lapokban RosGas-háttéremberekként mutatkoztak be az orosz kormányfővel csupán névrokonságban álló Putyin fivérek is. Az EMFESZ körül az elmúlt évtizedben az orosz állami gázmultihoz, a Gazpromhoz kötődő, titkosszolgálati kapcsolatokkal bíró menedzsereket sejtettek, de erről nem került nyilvánosságra bizonyíték. Mindenesetre biztos megkönnyítette az erőműdosszié eladásáról folytatott tárgyalásokat, hogy a RIG AG és a RosGas AG székhelye – kutatásaink szerint – csupán néhány száz méterre található egymástól.

Hogy itt tényleg oroszul beszéltek-e, nem tudni pontosan: az ilyen offshore-szerű technikák lényege épp az, hogy a valódi tulajdonos kiléte ne derüljön ki. Mindenesetre ilyen esetek olvastán sokan vádolják a honi pártokat, politikusokat valószínűsíthetően hatalmas összegekkel pénzelő, ezáltal rendkívül paranoid magyar üzleti elitet azzal, hogy csak így próbálják elterelni magukról a gyanút.

Az EMFESZ még korábbi tulajdonosa, az ukrán Dmitrij Firtas alatt, 2007 elején rukkolt elő azzal a tervével, hogy Nyírtasson 2011–2013-ra megépíti Magyarország legnagyobb, 2400 megawattos (MW) gáztüzelésű erőművét. Jelenleg a Paksi Atomerőmű az első kétezer MW-tal. Habár már akkor hallhatók voltak kétkedő hangok, tervük komolyságát a bevont partnerek, például a KPMG tanácsadó vagy a tervező MVM Erbe nyomatékosította. Az OTP Bank pedig – amely a céget egy ideig más vonalon is segítette – hitelszervezésbe kezdett.

A zavaros tulajdonosváltást követő viharokban a terv kissé háttérbe szorult. Az engedélyezési eljárások ugyanakkor még egy ideig zajlottak. Akkortájt állítólag az állami MVM, illetve a Mol is tárgyalt a beszállásról, a jelek szerint eredménytelenül. Lapunknak nemrég Góczi István EMFESZ-ügyvezető már elismerte, hogy jelen anyagi körülményeik között nem lát esélyt az erőmű gyors felépítésére. Ugyanakkor még bízott abban, hogy egy új tulajdonos életet lehel az elképzelésbe.

Tavaly némi zavart okozott, hogy a RosGas papíron kivásárolta az építésre alapított EMFESZ Erőmű Kft.-t, ám az hamar visszakerült az EMFESZ-hez. Góczi István a mostani tulajdonosváltásról kifejtette: a RosGas utasítása alapján az EMFESZ nyílt pályázaton hirdette meg az erőműcéget, ami a legtöbbet ígérő jelentkezőé lett. A vételárat nem kívánta megjelölni, de leszögezte, hogy készpénzt kaptak, „és nem egy dollárt”. A vevő hátteréről nincs információja. Az erőműtervről viszont lesújtó a véleménye: szerinte az előkészítés minden tekintetben leállt, a hatóságok a kiadott engedélyeket felfüggesztették, így a vevőnek „majdnem nulláról” kell kezdenie a folyamatot. Szavai szerint az eljárásokat nagymértékben hátráltatták azok a beadványok, amelyeket Kapolyi László baloldali vállalkozóhoz köt. Kapolyi az MVM-mel karöltve a közeli Vásárosnaményban tervezett egy hasonló technikájú, jóval kisebb erőművet. A sors – nem is oly furcsa – fintoraként viszont az MVM-nél kibukott panamagyanús ügyletek listájára ez is felkerült. Így mára az állami vállalat több tízmilliárdot elbukva kiszállt.

A gázerőművekből a jelek szerint egy ideig nem lesz semmi, Nyírtassnak le kell mondania az egykoron dédelgetett „mérnökfalui” álmokról.

Hosszúra nyúlt záróra

A gázszolgáltatói engedélyét januárban elvesztő EMFESZ-nél még mindig folyik a végszámlák egyeztetése, a követelések érvényesítése, a tartozások kiegyenlítése – közölte Góczi István ügyvezető. Napjaikat továbbra is a több mint háromszázezer ügyfél januári átadásával járó adminisztrációs ügyintézés tölti ki. Igaz, hogy milliárdok folytak be hozzájuk, de ezt el is költötték, például a mintegy 90 százalékos létszámleépítésre, a végül ki nem használt vezetékkapacitások díjára vagy épp lezárási módszertanra.

További több milliárdot kérnek számon vevőiken, a lakosságtól egészen néhány nagy távfűtőműig vagy épp volt tulajdonosukig. Azt, hogy a folyamat mikor érhet véget, Góczi István nem kívánta megbecsülni. Úgy vélte, a pénzeket a cég érdekében az összes lehetséges módon vissza kell szerezniük, akár többéves pereskedés árán is. Azt sem tudta megjósolni, hogy a folyamat végén pozitív mérleggel zárhatnak-e.

Az EMFESZ központjában – Fontossá vált a moszkvai idő
Az EMFESZ központjában – Fontossá vált a moszkvai idő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.