Elérte a válság előtti szintet az elektronikai piac forgalma

A szektor szereplői 3,5 milliárd euró értékben kötöttek üzletet a Berlinben holnaputánig tartó IFA szórakoztató- és háztartási elektronikai kiállításon és vásáron – jelentette be az előzetes adatok alapján Rainer Hecker, a szervező szakmai szervezet, a Gfu igazgatótanácsának elnöke.

A szervezet előrejelzései szerint idén globálisan hét százalékkal 691 milliárd euróra nő az ágazat forgalma. Európa hatszázalékos növekedéssel 204 milliárdra számíthat, míg ezen belül a német piac „csak” négy százalékkal 27 milliárd euró forgalmúra bővül.

– Továbbra sem számítunk a növekedés megtorpanására – mondta a háztartási elektronikai cégeket tömörítő szervezet elnöke, Reinhard Zinkann. Kiemelte: a háztartási gépekkel foglalkozó cégek összteljesítménye visszatért a 2008–2009-es, válság előtti szintre, a teljes piacból Európa harmincöt százalékkal részesedik, s további növekedésre számítanak.

Ez volt az utolsó nagy európai seregszemle két jövő nyári sportesemény, az olimpiai játékok és a foci Eb előtt, amire nagy erőkkel készülnek az ágazat szereplői. Ennek kapcsán Niek Jan van Damme, a Deutsche Telekom igazgatósági tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a most beérő okostelefon- és tévés fejlesztésekhez szabadon elérhető, s lehetőség szerint egységes platformokat kell kifejleszteni, mert a sok beszállító különböző és nem kompatibilis megoldása megöli a lehetőségeket.

A londoni olimpiát már 3D-ben közvetítik
A londoni olimpiát már 3D-ben közvetítik

Hogy a sport- vagy kulturális események milyen jó marketingerőnek bizonyulnak, arra példa a Samsung bejelentése, amely a Real Madriddal kötött szerződést okostelevíziós alkalmazások fejlesztésére, melyben exkluzív tartalmakat kínálnak majd, de hasonló koncepció mellett együtt dolgoznak a Berlini Filharmonikusokkal is. Bár a jövő évi olimpiai játékok egyik legnagyobb szponzora a koreai cég, nem marad ki a fejlesztésből a Panasonic sem: bejelentették, hogy három dimenzióban fogják közvetíteni a londoni játékokat, az erről szóló megállapodást Berlinben írták alá a játékok tévéközvetítéseit koordináló OBS-szel.

A másik vezető márka, a Sony bejelentette, hogy belép a táblagéppiacra, lényegében a nagy márkák közül utolsóként. Az alig másfél éve bemutatott Apple iPad, majd a tavalyi IFA-n debütáló Samsung Galaxy volt a két úttörő, a kategória azonban hatalmasat nőtt: immár tízmilliós nagyságrendűre teszik a globális eladásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.