Matolcsy hatékonyabb adóbehajtást vár el

Az adóbehajtás javításában lát eddig kellően ki nem aknázott forrásokat a kormány, erre utalt Matolcsy György, a nemzetgazdasági tárca vezetője is a közgazdászokkal folytatott megbeszélés után. Az idei költségvetési hiánycél betartására szolgáló tervezett intézkedések közül ez volt az egyetlen, amit nevesített. Úgy látja, százmilliárdok hozhatók vissza a büdzsébe ezáltal.

Talán nem véletlen, hogy a miniszter akkor hozta szóba az adóhátralékok leépítését, amikor nyilvánosságra került az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról. Abban ugyanis az állami gazdálkodás egyik legkritikusabb területeként azonosították be az adóhátralékok kezelését. Tapasztalataik szerint az adó behajtása nem hatékony: tavaly 15 százalékkal 1900 milliárd forintra (ez nagyjából egyévi szja-bevétel) nőttek a kinnlevőségek. A helyzet valójában még súlyosabb, mert az adósság több mint háromnegyedének behajtására nincs mód, mivel a vállalkozás már nem működik.

Feltárták, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a mintavételi eljárás során az esetek több mint nyolc százalékában eltekintenek az ellenőrzéstől kapacitáshiányra hivatkozva, ami az ÁSZ szerint elfogadhatatlan. A számvevők ezért intézkedési terv készítését kérik a nemzetgazdasági minisztertől a nyilvántartott hátralékállomány növekedésének megállítása érdekében. Jogszabályi felhatalmazás híján korábban egy ilyen felszólítás nem késztette feltétlenül cselekvésre az adott szervezetet, ám a nemrég hatályba lépett számvevőszéki törvény alapján végső esetben akár bíróságig is elérhet az ügy, ha nem teszi meg a szükséges lépéseket a minisztérium. Az ÁSZ szerint a még működő adóalanyok körében kell felgyorsítani az ellenőrzéseket, hogy be lehessen hajtani a kinnlevőségeket.

Kimaradt az adócsökkentés

A jelentés apropóján az ÁSZ által kiosztott néhány oldalas sajtóanyag részletesen foglalkozik a tavalyi adóbevételekkel, megállapítva, hogy az év közben bevezetett több új adónem ellenére a bevételek 235,8 milliárd forinttal elmaradtak a törvényben tervezettől. Emlékeztetnek arra, hogy a kockázatokra, az adóbevételek „realizálhatóságának bizonytalanságára” az ÁSZ már a 2010. évi költségvetési törvényjavaslat véleményezése során felhívta a figyelmet. Rákérdeztünk a számvevők tegnapi sajtótájékoztatóján, hogy a sajtóanyagban a bevételek elmaradásának magyarázata során a tervezési kockázatok mellett miért nem szerepel a Fideszkormány által tavaly év közben végrehajtott társaságiadó-csökkentés.

Azt a választ kaptuk, hogy egy 800 oldalas jelentésből készült ötoldalas kivonatba nem fér bele minden információ, de egyébként sem látták szükségesnek kettébontani az évet a két kormány tevékenysége szerint.

Az MTI a sajtóanyag alapján készült tudósítást közölt tegnap.

A NAV, vagyis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal logója az APEH nevének 2010 decemberi búcsúztatásán
Móricz Simon 2010.12.29. Digitális 2010. december 29. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal logója az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, valamint a Vám- és Pénzügyőrség történetének utolsó sajtótájékoztatóján. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.