Citibank–Corvinus: nyolcéves együttműködés

A Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozások Pénzügyei Tanszékről négy mesterszakon tanuló egyetemi hallgató nyert díjat az idei esettanulmányi versenyen, amely a nyolcadik éve zajló Citibank–Corvinus Egyetem Oktatási Program része.

A verseny első helyezettje Mezei Bálint, munkájának címe: Kreatív könyvelési motivációk a hazai mikro-, kis- és középvállalatoknál. Mezei Bálint, az esettanulmányi verseny első helyezettje így foglalta össze tapasztalatait a versenyről: „A Citibank Esettanulmányi Versenyen való részvétel kiváló lehetőséget biztosított számomra, hogy jobban megismerjem a hazai kkv-k működését, illetve megismerjem a vállalkozások motivációit, amelyek kreatív könyvelési módszerek alkalmazására ösztönzik őket”.

Batara Sianturi, a Citibank Magyarország elnök-vezérigazgatója elmondta: „A pénzügyi oktatás a Citibanknál világszerte és Magyarországon is kiemelten támogatandó terület. Ez a program jó példája annak, hogy milyen sikeres lehet egy ilyen többszintű straté giai együttműködés. Nagy örömmel hallgatom a diákok visszajelzését arról, hogy mennyi tudást és tapasztalatot szereztek a versenyben való részvétellel”. A Citibank Magyarország 2004 óta támogatja az oktatás színvonalának növelését a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az anyagi támogatás mellett e hosszú távú stratégiai program a Citibank szakembereinek banki témájú előadásait, egy esettanulmányi versenyt, illetve a Legjobb végzős hallgató díjat is magában foglalja, amelyet a 2011/2012-es programindító eseményen adnak majd át októberben.

Az egyetemeknek jelentősen csökken az állami támogatásuk, tehát a vállalatok részvetele az oktatás fejlesztésében mind nagyaobb szerepet kap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.