Várhatóan jövőre sem megy a Sziget az Adriára

– A Sziget Fesztivál veszteségei miatt a cég jövőre valószínűleg még nem indít hasonló rendezvényt Rovinjban –közölte lapunk megkeresésére Gerendai Károly főszervező. A Sziget Kft. három éve tervezi a horvátországi könnyűzenei tábort.

– A Hajógyári-szigeten 19. éve tartott fesztivál költségvetése a tavalyinál 500 millió forinttal magasabb, 3,2 milliárd forint volt. A zárásra körülbelül háromszázmillió forintra jöhet ki a veszteség – tette hozzá. Bármely külföldi megjelenés komoly erőforrásokat igényel: Rovinj esetében legalább 2–300 millió forintot. Erre most nincsenek forrásaik, bár ha adódik rá bármilyen lehetőség, nem fognak tétlenkedni. Másrészt viszont már most a 2012-es jubileumi, 20. Sziget Fesztiválra összpontosítanak, ami megfogalmazása szerint nagy dobás lesz.

Idén Prince nulladik napi fellépése önmagában többmint százmillió forintos veszteséget hozott. Noha az amerikai művész produkcióját a közönség és a kritika is kedvezően fogadta, szerepeltetése az ügyvezető szerint üzletileg rossz döntésnek bizonyult. Ennek Gerendai szerint az volt az oka, hogy ilyen rövid idő alatt a potenciális célközönségnek számító 30–40-es korosztály nem tudta félretenni a szükséges pénzt. Annál is kevésbé, mert a svájci frank elszállása miatt az ebben eladósodottak számára jelentősen növekedhettek a törlesztőrészletek.

Prince fellépésére végül is mintegy 10 ezren váltottak napijegyet, ennél kétszer többre számítottak. A többiek hetijegyesek voltak – akik ezért „ajándékba” kapták Prince-t – és ingyenjegyesek, akik számát Gerendai mindentől függetlenül továbbra is aggasztóan magasnak tartja. Idén a fesztiválra 385 ezren látogattak el. A hetijegyesek hét embernek számítanak. E számítás alapján a tiszteletjegyesek száma 40 ezer napijegynek felelt meg. A vártnál alacsonyabb nézőszámban az ügyvezető szerint az időjárás nem játszott különösebb szerepet, hisz egy pulóverrel szerinte éjjel is elviselhető volt az időjárás. Talán csak Geszti Péter „mínusz egyedik” napi show-jának viszonylag gyér közönségét magyarázhatja a hétfői vihar.

A veszteségekhez hozzájárult a fővárosi önkormányzat által kirótt 50 milliós helypénz is. A szintén e szerződés keretében 100 millió forintért megvásárolt, majd Budapest Citypass néven árusított fővárosi közszolgáltatások 20 milliós veszteséget hoztak. Gerendai szerint ez jövőre akár termőre is fordulhat. A többletköltségek fényében utólag hibának tartja, hogy idén nem emeltek jegyárat. Jövőre valószínűleg többe kerül a jegy, de erre egyelőre nincsenek pontos terveik.

Habár anyagi veszteségekre pontosan nem fordítható le, de komoly forgalomcsökkenést észleltek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom péntek délutáni zavarkeltése során is. A szélsőjobboldali eszméiről ismert csoportosulás néhány tagja – arra hivatkozva, hogy korábban engedélyt kaptak a Sziget területén tervezett benzinárellenes tüntetésükre –elállta a bejáratot. Ebben az időszakban épp a Prodigy nevű együttes rajongói igyekeztek bejutni. A brit banda már négyszer fellépett a fesztiválon, akkor több mint kétszer ennyi néző volt rá kíváncsi. Az ügyvezető nem kívánt becslésekbe bocsátkozni a tekintetben, hogy ez mennyire tudható be a vármegyéseknek vagy annak, hogy az együttest esetlegmár kevesebben kedvelik. (A kritika mindenesetre a Prodigyt is dicsérte.) Természetesen ebből nem azt a tanulságot vonják le, hogy jövőre különböző indokokkal bárkit beengednének jegy nélkül – fogalmazott az ügyvezető. Inkább intézkednek, hogy senki ne állhassa el a bejáratot.

Hozzátette: a fesztivál közönségének egyre nagyobb részét – a hetijegyesek 80 százalékát – külföldiek teszik ki, akik körében tavalyhoz képest nőttek az eladások. Végül is a magyarországi értékesítés teljesült jóval a várakozások alatt.

Gerendai Károly – aki a Sziget Kft. alapítója is – elismerte: ha még érvényben lenne az Est Media (korábbi nevén econet.hu) Nyrt.-vel kötött szerződésük, akkor az abba foglalt nyereségfeltételt idén nem teljesítették volna. Ám anyagi okokból korábban a vevőjelölt lépett vissza további részesedések vásárlásától. Egyelőre kétoldalú tárgyalások függvénye, hogy az Est Media – szándékainak megfelelően – marad-e 51 százalékos tulajdonos, vagy a szerződés értelmében részesedése lecsökken 49 százalékra.

A felek 2007-ben jelentették be, hogy az econet.hu 2012-ig öt lépcsőben 75 százalékot vesz Gerendaitól és társaitól, összesen többmint ötmilliárdért. Az első 26 százalék nemment nehezen, hisz a tőzsdén forgó econet.hu újonnan kibocsátott saját részvénnyel fizetett. A második fordulót először a 2009-es válságra hivatkozva csúsztatták egy évvel. Az akkor módosított feltételrendszer szerint a kft.-nek 2010-ben körülbelül 500 millió forint úgynevezett ebitda-eredményt kellett felmutatnia az 51 százalék megszerzéséhez vezető vételár kifizetéséhez. Gerendaiék készpénzt kértek, amit tavaly az econet.hu kisebb nehézségek árán – magyar milliárdosok segítségével – végül kifizetett. Ám az immár Est Mediának hívott cég jelentős átszervezés alatt áll, így további felvásárlásra most nem képes. Emiatt viszont Geren daiékat sem köti az idei, eredetileg közel 700 milliósra tett nyereségvállalás.

Hogy áll a többi fesztivál?

A Sziget Kft. által szervezett két másik rendezvény – a Balaton Sound és a VOLT – összességében ellensúlyozta a Sziget veszteségeit. A többi program közül a jövő héten kezdődő marosvásárhelyi Félsziget Fesztivál anyagi kockázatát már az erdélyi partnerek viselik: ők csupán szervezők. A Budai Gourmet pedig szerinte az első évi veszteségek után jövőre már nyereségessé válhat. Nyaranta ugyanezen a helyszínen ők szervezik az ingyenes Telekom Gyerek Szigetet is.

Ha az eredményre gondolnak, keserűvé válik a szájuk íze
Ha az eredményre gondolnak, keserűvé válik a szájuk íze
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.