Gyanúba fogták a vezért

Kocsis Istvánt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Magyar Villamos Művek egyes korábbi ügyei kapcsán – hozta nyilvánosságra tegnap maga az érintett.

A vád különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja. A vitatott, 2007–2008-as időszakban Kocsis István vezérigazgatóként állt az állami áramholding élén. Információink szerint az MVM ezalatt bizonytalan hátterű külföldi cégeknek több millió eurót fizetett. Az ügyleteket jó befektetésként tüntették fel, de – a rendőrség gyanúja szerint – az állami vállalat nem győződött meg kellőképpen a megtérülés biztosítékairól. A cégektől végül nem is kerültek vissza a pénzek. Egyes érintett társaságok kapcsolatba hozhatók Szász Andrással, aki korábban a Nádor ’95-botrányban játszott kulcsszerepet. Értesülések szerint a rendőrség kétmilliárd forintos vagyonvesztést ró fel Kocsis Istvánnak.

Mióta 2008 közepén az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc máig tisztázatlan okokból elküldte Kocsis Istvánt, a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló BKV-t irányítja.

Kocsis István a tegnapi gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, és védekezésül terjedelmes nyilatkozatot tett közzé. Ebben nem tagadja a vagyonvesztést, de annak felelősségét határozottan a Gyurcsány-kormány 2008-as stratégiaváltásában, illetve az őt követő MVM-vezetés döntéseiben jelöli meg. Úgy véli, az ő időszakában azMVM terjeszkedését célzó befektetésekről döntöttek. Ám a Gyurcsány-kabinet később az „MVM feldarabolását és gyorsított eladását tűzte ki célul”. Saját 2008-as elbocsátását is ezzel hozza összefüggésbe. Hozzáteszi, hogy ha a helyén maradhatott volna, még stratégiaváltással együtt is elkerülhető lett volna a vagyonvesztés. A tényleges felelősök felderítésében együttműködik a nyomozó hatósággal – szögezi le.

Az ügyben több mint két éve nyomozó NNI annyit közölt lapunkkal, hogy eddig három személyt gyanúsítottak meg. Kocsison kívül korábban egykori helyettesét, Molnár Lászlót idézték be, aki egy állítólag összeollózott tanulmányért 40 millió forintos kifizetéshez járult hozzá. Ő szintén tagadja a vádakat. Varga-Sabján László egykori humánpolitikai vezető pedig egy horvátországi szállodapanama kapcsán került látókörbe.

Kocsis István korábban baloldali kötődésűként vált ismertté, ám az utóbbi években sokkal inkább a jobboldal gazdasági köreivel hozták összefüggésbe. Régóta levegőben lógó meggyanúsítását egyesek a Fidesz gazdasági holdudvarán belüli átrendeződések jeleként értékelik.

Kocsis István az atomerőműben: Paks vezetésére is alkalmasnak találták
Nem érte áramütésként a gyanúsítás, felkészült: régóta az energiaszektorban dolgozott
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.