Ócsai telep: olcsó ház magas rezsivel

Napokon belül kiírhatják a Szociális Családiház Program Ócsán megvalósuló első ütemének közbeszerzési pályázatát – bizakodik Kárpáti József, az ÉVOSZ könnyűszerkezetépítő szakmai tagozatának elnökhelyettese. Aki egyúttal azt is reméli, hogy a tenderbe foglalt feltételekből pontosan kiolvasható lesz, milyen házakat építene a kormány a fizetésképtelen devizahiteleseknek.

 Jelenleg ugyanis kevés a biztos pont. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdán még a készházépítőket tartotta befutónak, ám néhány nappal később visszakozott, mondván a téglatechnológia már bizonyított az árvízi újjáépítéskor Felsőzsolcán. Ami bizonyos, hogy a Belügyminisztérium 40–80 négyzetméteres épületeket emelne, a család nagyságától függően.

A készházépítők startra készek. Szaló Péter területrendezési helyettes államtitkár kérésére adott korábbi ajánlatukban 6-8 hetes határidővel vállalták 30 kulcsrakész ház átadását, de kapacitásuk elegendő a teljes első ütem 80 épületének felhúzására is. Az előregyártott panelekből készülő házak legegyszerűbb, téglalap alaprajzú változata nettó 150-160 ezer forintból hozható ki négyzetméterenként. Ezekbe az energiaszabványokon belül lévő, de korántsem a legkorszerűbb anyagokat építenék be. Ez nem befolyásolja a komfortfokozatot, viszont drágábbá teszi az üzemeltetést.

Már a középkategóriás házak építési költsége is duplája az alaptípus árának, míg a rezsi minimálisra szorításával működő készház (amilyen Pilisszentivánon épült) előállításnak négyzetméterára nettó 400 ezer forint.

Minél korszerűbb anyagokat, illetve technológiát használnak ugyanis a kivitelezésnél, annál olcsóbb lesz az épület üzemeltetése. De ez fordítva is igaz. – Ha spórolunk a bekerülési költségen, akkor később többe kerül a rezsi – vonja le a következtetést Kárpáti József. Ez utóbbi ugyanis elsősorban az alkalmazott hőszigetelésen, a beépített nyílászárók hőátbocsátási tényezőjén, a tetőzet kialakításán és a gépészeten múlik, s bizony ezeken spórolható meg a legtöbb az építkezéskor. A peremfeltételek ismerete nélkül azonban botorság lenne még csak megbecsülni is az Ócsára építendő házak várható üzemeltetési költségeit.

A kormányhatározat értelmében az első ütemben 80 – majd további nyolcvanas blokkokban összesen 420 – ház épülne az Ócsa külterületén fekvő állami tulajdonú földeken. A projekt lebonyolításával a szintén állami tulajdonban lévő Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési (BMSK) Zrt.-t bízta meg a Belügyminisztérium, amellyel kíván Ócsa önkormányzata.

Az Urbanitas Kft. által előkészített két településrendezési szerződés tervezete már el is készült, jelenleg a város által kért javítások átvezetése, minisztériumi jóváhagyása folyik. A kontraktusok tartalmazzák a beruházáshoz kapcsolódó fejlesztéseket is. Az első ütemhez szükséges infrastruktúra – közművek, utak – megépítését, az ócsai vasútállomáshoz vezető 2 kilométeres kerékpárút, illetve a buszforduló kialakítását a kormány által kijelölt BMSK Zrt. végzi el. Szintén ez a cég hivatott segíteni az új bölcsőde építéséhez, illetve a meglévő Baross utcai óvoda bővítéséhez szükséges uniós, illetve állami források elnyerésében. (Az általános iskola fejlesztése a második ütemre marad.)

– A devizahiteleseket befogadó lakópark területe egyelőre gazdasági területként szerepel a város településszerkezeti tervlapjain (TSZT) – erősíti meg lapunk információját Horváth Tamás alpolgármester, de nem tart attól, hogy a belterületbe vonás, illetve a hatályos TSZT módosítása az általános gyakorlatot követve hónapokig húzódna. – A kormány kiemelt projektté nyilvánította a programot, ami gyorsított eljárások lefolytatását teszi lehetővé –magyarázza Horváth Tamás.

A kormányzati lendületet mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már aláírásra kész a településrendezési szerződés, kiválasztották a rendezési terveket készítő irodát, és kijelölték a beruházás lebonyolítóját is. A szükséges módosítás öt hét alatt megtörténhet – bizakodik az alpolgármester. S ha ez így lesz, akkor októberben megkezdődhet a közműépítés és a kormány szándékai szerint tavasszal átadhatják az első otthonokat.

Hasonló optimizmussal beszél a beköltözők foglalkoztatási lehetőségeiről is. A szeptembertől újrainduló FÉG várhatóan 60 embert alkalmaz majd, bár ezek a munkavállalók a korábbi alkalmazottak közül kerülnek ki. A tisztán magyar tulajdonú NAGÉV CINK Kft. júniusban átadott csúcstechnológiát felvonultató acélszerkezeti tűzihorganyzó üzeme további 100-150 helybelinek kínál munkalehetőséget. A lakópark révén kiépülő infrastruktúra pedig újabb befektetőket vonzhat a városba. A kormány egyébként – számokkal és pénzforrásokkal egyelőre nem körülírt – ígéretet tett a városvezetőknek további munkahelyek létesítésének támogatására. Szükség is lesz rá, hiszen Ócsa munkaképes lakosainak fele már most is Budapestre jár dolgozni.

Hol lehetne megtakarítani?

Sokat spórolhatnának a későbbi lakóknak, ha a fűtést nem épületenként beépített gázkazánnal oldanák meg, hanem egyetlen központi – például a legkorszerűbb technológiák közé számító pellet – kazánnal biztosítanák – állítja Kárpáti József. A könnyűszerkezetes házakkal szembeni idegenkedést oszlatni kívánó szakember szerint ezeknek a házaknak a karbantartása semmivel sem drágább és időigényesebb, mint téglafalazatúaké. Az alapozás és külső vakolat ugyanis mindkét építési módnál ugyanaz.

Az építkezésre kijelölt telek Ócsán – Menekülőutak
Az építkezésre kijelölt telek – Menekülőutak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.