Később dönt Pozsonyról a Mol

Egyelőre nem született döntés a Slovnaft pozsonyi petrolkémiai üzemének teljes körű, 2-300 millió euró értékű felújításáról, melynek terveiről a fő tulajdonos Mol legutóbbi közgyűlésén hangoztak el tervek.

Akkor környezetvédelmi okokat és a petrolkémiai szegmens piaci növekedési lehetőségeit jelölték meg a beruházás indokául, annál is inkább, mert a petrolkémiai termékkör kevéssé érzékeny a nyersanyagok árának hullámzására. (A Mol számaiban a petrolkémiai szegmens 35 százalékos növekedést produkált 2010-ben). Pethő Zsolt, a Mol-csoport Petrolkémia Divízió vezetője és a TVK új vezérigazgatója a társaság Panoráma című bel-

ső újságjában is kifejtette, hogy az üzem „rászorul egy alapos, élettartamot meghosszabbító rekonstrukcióra”. A komplexum gyártósorainak egy része immár csaknem ötvenéves, üzemeltetési hatékonysága pedig elmarad az iparági átlagtól. Korábban, a sűrűn lakott területtel körülvett üzemben előfordultak olyan anyagi kárral járó balesetek, amikor a reaktorokból etiléngáz került a szabadba majd felrobbant. Egy, a Dupont által készített tanulmány megállapította: jelenlegi állapotában a komplexum veszélyforrást jelent.

A pozsonyi üzemben 2500-nál több, javarészt magyar nemzetiségű alkalmazott dolgozik. Lapunk meg-

keresésére a Slovnaftnál annyit közöltek, hogy a cégnél az egyik legkomolyabb leendő befektetés az említett rekonstrukció, ám a döntés a Mol hatásköre és az még nem született meg. – Bár az LDPE az egyik legidősebb működő egység a Slovnaft Petrochemicals területén, működése minden külső és belső biztonsági feltételnek megfelel – hangsúlyozta a cég. Egy lapunk által megismert, s még a korábbi vezérigzagatónak címzett tanulmány is rávilágít a hatékonysági és a biztonsági kockázatokra, s kiemeli: a reaktorok felújítása 94,5 millió eurós befektetés, míg a teljes csere ennekmintegy háromszorosa. A tanulmány kiemeli: a felújítás csak részleges és átmeneti megoldás, amely legfeljebb 2020-ig oldhatja meg a problémát, s a hatékonysági problémákat csak részben kezeli.

94,5 MILLIÓ

A PETROLKÉMIAI üzletág pozsonyi üzemének felújítása 94,5 millió euróba kerül, végleges megoldást egy 2-300 millió eurós fejlesztés jelentene.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.