Felhúzták az árfolyamgátat

Nem volt különösebb kereslet tegnap a devizalapú lakáshitelek törlesztőrészleténél alkalmazott árfolyamok rögzítése iránt. Igaz, hogy a lehetőséggel csak tegnap óta élhetnek az ügyfelek, a konstrukció azonban már így is sokaknak ismerős kell, hogy legyen.

A kormány és a bankok közötti tárgyalások eredményeként összeállított csomagot még május végén maga Orbán Viktor miniszterelnök ismertette, a megállapodást júniusban jogszabályi formába öntötte az Országgyűlés, az utóbbi időben szinte másról sem hallani, olvasni a médiában, de az elmúlt pár napban a kormány is többször arra buzdította a lakáshiteleseket, hogy éljenek az alkalommal.

Mindezek ellenére az ügyfelek nem adták egymásnak a kilincset tegnap a bankfi ókokban. Az OTP-től azt a tájékoztatást kaptuk, hogy pénteken mindössze néhány tucattal nőtt a tájékoztatást igénylők száma a megelőző napokhoz képest, így a banknál továbbra is azzal számolnak, hogy a frankhitelesek 5–15 százaléka vesz majd részt a programban. Átlagos forgalomról számoltak be a K & H-nál is: a mérsékelt érdeklődés miatt egyelőre nem is tervezik, hogy meghosszabbítanák a nyitva tartást. Akik érdeklődtek, elsősorban általános tájékoztatást kértek a fizetési könnyítési módozatokról, azok működéséről, illetve hogy milyen törlesztőrészletre számíthatnak az egyes változatokkal.

– Egyelőre mérsékelt az érdeklődés, de ez a jövőben változhat – mondták a Raiffeisennél, amely a jövő hét első felében huszonöt nagyobb forgalmú fiókját a szokottnál tovább tartja nyitva.

A kabinet napokon belül monitoringbizottságot hoz létre kormányzati szakértők, a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyelete (PSZÁF) és civil szervezetek szakértőinek részvételével. A szervezet figyelemmel kíséri a konstrukció végrehajtását, és rendszeresen tájékoztatni fogja a kormányzatot és a közvéleményt – mondta tegnapi tájékoztatóján Nátrán Roland. A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára szerint a jövő héten megszülethet az a jogszabály, amely a rögzítés kifutása után 15 százalékban maximálja a törlesztőrészletek emelkedésének lehetséges mértékét, és elkészül az a miniszteri határozat is, mely a szerződésmódosításhoz szükséges közjegyzői munka díjazását egységesíti.

Az árfolyamgátat szabályozó törvény szerint csak a szerződés módosítását követő második törlesztőrészlettől csökkenhet az adós terhe, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha valaki még augusztusban ezt elintézi bankjával, akkor is csak októbertől fizet majd kevesebbet. A kormány azonban szeretné felgyorsítani a folyamatot, megfogalmazása szerint indokoltnak látja a szeptemberi alkalmazást. A helyettes államtitkár szerint ennek technikai lebonyolítása nem okozhat problémát, mert mint elmondta: több bankkal egyeztettek, amelyek erre nyitottak voltak, a pénzintézetek és a közjegyzők felkészültek, ezért az ügyintézésben sem számítanak fennakadásra. Nátránd csak azt nem árulta el, hogy akarják módosítani a vonatkozó törvényt, ha a parlament őszi ülésszaka csak szeptember 12-én kezdődik.

Törvénymódosítást kezdeményez a devizahitelesek érdekében a PSZÁF is. Tegnapi közleménye szerint egy ügyfél panasza alapján azt indítványozza: az adósok legkésőbb az előtörlesztés befizetésének napján kapjanak pontos tájékoztatást az aznap alkalmazott devizaárfolyamról, az előtörlesztendő összeg forintban számított értékéről, az előtörlesztéshez kapcsolódó valamenynyi felszámított költség forintértékéről, és arról, hogy a tájékoztatóban szereplő árfolyam és költségek milyen határidőig érvényesek. A törvénymódosítási javaslat szerint, ha az ügyfél ez alapján az előtörlesztés és a kapcsolódó költségek forintban kifejezett összegét a kapott határidőig befizeti, a pénzügyi intézmény a későbbiekben az előtörlesztés elszámolása során az elszámolási árfolyamot az ügyfél számára kedvezőtlenül nem változtathatja, további költségeket nem számíthat fel, végtörlesztés esetében pedig azt elfogadottként kell kezelnie. A PSZÁF kezdeményezi, hogy a hitelintézetek e gyakorlatot már a törvénymódosítást megelőzően önkéntesen alkalmazzák, belső szabályzataikat ennek megfelelően módosítsák, és utasítsák munkatársaikat ennek alkalmazására.

Alakul a horvát mentőcsomag

A frankalapú hitel nem csak Magyarországon jelent problémát. A horvát kormány, a jegybank és a kereskedelmi bankok képviselői mentőcsomagot dolgoznak ki a nehéz helyzetben lévő adósoknak. A frankhitelek kamatát 0,5–1,5 százalékpont közötti mértékben csökkentik, adót vetnek ki a bankok frankban nyújtott hiteleinek aktívumára, a törlesztőrészleteknél pedig az árfolyamot hat kunában (220 forint) rögzítik. A helyzet súlyos: végrehajtás miatt 150 ezer bankszámlát zároltak, az év első hat hónapjában 2400 esetben volt adósságbehajtás. A következő hetekben 930 ingó- és ingatlanárverés lesz. (MTI)

Az OTP-nél mindössze néhány tucat ügyfél érdeklődött
Az OTP-nél mindössze néhány tucat ügyfél érdeklődött
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.