Rendeződő konfliktusok?

Furcsa helyzet alakulhat ki a fővárosi taxispiacon. Néhány héttel ezelőtt a Hősök teréről indított karavánnal tiltakoztak a budapesti piac működése és nem megfelelő szabályozása miatt, s a figyelemfelhívás a szó legszorosabb értelmében „betalált” a városházán. Komáromi Endre, a főváros részéről kijelölt tárgyalópartner, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Kft. igazgatója át is vette a taxisok kéréseit és jelzéseit, s jelezte, már másnap meg is kezdődnek a tárgyalások. Az érdek-képviseleti szervek lapunknak úgy nyilatkoztak, hogy azóta is folyik a munka, s bizony sok kérdésben formálódik a kompromisszum. Jó néhány kérdésben persze még finomítani kell az álláspontokat. A taxisok nem szeretnék például adminisztratív módon szabályozni, meghatározni a taxisok számát. Dani Zoltán, a Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetségének elnöke szerint ugyanakkor az a szabályozás is csökkentheti a piacon lévő taxis vállalkozók számát, amely szerint január 1-jétől csak az kaphat engedélyt, aki például rendszeresen fizeti az iparűzési adót, s nincsenek elmaradásai. Az érdekvédő szerint a megbeszélések alapja az, hogy ősszel a parlament elé kerül a személyszállítási törvény. A taxiscégek bíznak abban, hogy a mostani tárgyalásokon elfogadott – úgymond – ajánlások bekerülhetnek a törvénybe mint az ágazatra vonatkozó szabályozások. Eszerint az önkormányzatok már ezek figyelembevételével alakíthatnák ki a szabályozásukat. Ennek ellenére könnyen lehet, hogy a közeljövőben újabb demonstrációt tartanak a taxisok, mert továbbra sem hajthatnak be a reptér érkezési szintjére. Igaz, tárgyalnak a Budapest Airporttal, de ha a hónap végéig nem állapodnak meg, folytatják a korábbi demonstrációkat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.