„Gigászi” adós lesz Oroszország

A következő években jelentősen megnő Oroszország államadóssága, és hiányos lesz a költségvetés – írták tegnap egybehangzóan a Kommerszant és a Vedomosztyi című lapok, azokra a dokumentumokra hivatkozva, amelyek csütörtökön kerülnek a kormány elé a 2012–2014-re szóló költségvetésről. Eszerint háromszorosára nő az államadósság, amely idén július elején 4,6 ezermilliárd rubelt tett ki – ebből 3,6 ezermilliárd volt a belső- és mintegy ezermilliárd rubel (36,8 milliárd dollár) a külső adósság. Ez 2014 végére több mint háromszorosára nő, és 12 ezermilliárd rubelt tesz majd ki a tervek szerint, vagyis eléri a GDP 17 százalékát. Ezen belül a külső adósság a kétszeresére, mintegy kétezermilliárd rubelre, a belső 2,8-szorosára, közel tízezermilliárdra emelkedik a Vedomosztyi szerint. Ehhez egyebek között a pénzügyminisztérium példátlan mennyiségben, évi több mint kétezermilliárd rubel értékben bocsát majd ki értékpapírokat. Emellett az érintett időszakban nem lesz mód az alapok feltöltésére, a kőolajból és földgázból származó bevételeket szinte teljes egészében elköltik, s csak minimális rész, 2012-ben 3,3 százalék, 2013-ban pedig 1 kerül a Tartalékalapba, aztán 2014-ben semmi, ahogy a Népjóléti Alapba sem kerül semennyi pénz. A pénzügyi stabilitás biztosításának egyik fő tényezője, a Tartalékalap akár teljesen meg is szűnhet, amennyiben a kőolaj ára 2012-ben hordónként 93 dollár alá esik. A költségvetés hiánya 2012–2013-ban a GDP 2,7, 2014-ben 2,3 százalékát teszi majd ki a tervek szerint, s a hiányt 90 százalékban belső eladósodásból szándékoznak fedezni. A dokumentumok szerint az orosz államadósság jelenleg nem nagy, a GDP 9,3 százaléka, de törlesztési költségei gyors tempóban nőni fognak, és a makrogazdasági helyzet romlik majd. A kőolaj hordónkénti árának 10 dolláros csökkenése a költségvetési bevételeket 500 milliárd rubellel csökkentik, s a hiányt 1 százalékkal növelik. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.