Elmebajos péntek

Tegnapi lapzártánkkor úgy tűnt, az olaszokba vetett bizalom megmentheti legalább az amerikai tőzsdéket a bukástól, amit európai társaik kénytelen voltak elszenvedni.

Az olasz kormány vezetője, Silvio Berlusconi este lépett a nyilvánosság elé, és bejelentette, hogy Róma egy évvel hamarabb megvalósítja szigorúbb költségvetési gazdálkodási programját – eredményre vezetett tehát az eurózóna vezetőinek nyomásgyakorlása.

Ez volt az egyetlen jó hír a piacokon, ahol valóságos vérfürdő folyt pénteken. A befektetők igyekeztek megszabadulni papírjaiktól, teljesen figyelmen kívül hagyva némely elemző figyelmeztetését, hogy a gazdaság fundamentális alapon egyáltalán nincs olyan rossz állapotban, mint amit az indexek jeleznek. A BUX-ot is tépték, kétéves mélyponton, 20 ezer pont alatt zárt a tőzsdemutató.

Rövid ideig úgy tűnt, az amerikai munkaerő-piaci adat lendületet ad a kereskedésnek. Az európai idő szerint délután megjelent statisztika – a várt 85 ezernél 32 ezerrel több új munkahely jött létre, ami egy 309 milliós országban, mint az Egyesült Államok, normális esetben nem kimagasló eredmény, ám most, az európai adósságválság és a globális recessziótól való félelmek felerősödése közepette nyugtatóként hathatott volna – átmenetileg is csekély mértékben hűtötte le a kedélyeket Európában.

A tőzsdék mellett a devizapiacok is idegesek voltak, ami újabb megszólalásra késztette a svájci jegybank elnökét. Phillip Hildebrand „abszurd erősségűnek” nevezte a frankot, és jelezte, hogy megteszik a szükséges lépéseket a gyengítése érdekében. Olyan komoly a helyzet, hogy felvetődött, a frankot az euróhoz kötik, ami – ismerte el maga a jegybankelnök – lényegében az önálló svájci monetáris politika feladását jelentené. A svájci frank tegnap 249 és 254 forint között ingadozott, a nap végére az árfolyamsáv gyengébbik végén tanyázott, némi megkönnyebbülést hozva a frankban eladósodottaknak. A vigaszra azonban még várni kell, most nagyon úgy néz ki, hogy 2012 még az ideinél is sivárabb év lehet.

A gazdaság valós alapjainak erejére alapozó véleményeket ugyanis elnyomják azok, amelyek egy újabb recesszió bekövetkeztét valószínűsítik. Ez nagyon rosszul jönne Magyarországnak, ahol a külső piacokon áll vagy bukik a jövő évi gazdasági növekedés. Belülről ugyanis nincs, ami hajtaná: a lakosság nem költ, inkább spórol, felkészülve egy még kilátástalanabb helyzetre. A kormány pedig nem tudja felpörgetni a fogyasztást jóléti kiadásokkal, ellenkezőleg, szigorú költségvetést kell készítenie, hogy megmaradjon a befektetők bizalma az ország iránt. Sőt olyan lyukak betöméséről kell gondoskodnia, mint például az átvett magán-nyugdíjpénztári vagyon árfolyamvesztesége.

Londoni bróker az olasz és a spanyol csődveszélyre figyel
Londoni bróker az olasz és a spanyol csődveszélyre figyel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.