Hát akkor szüret

A Magyarországon állomásozó diplomatákat is meg szokták hívni látványszüretre a derék soproni poncichterek – a szőlőtőkék között babot is termelők – büszke utódai. Alighanem az idén szükség is lesz a munkáskézre, mert a hűség városának hadra fogható szüretelői inkább a burgenlandi gazdáknak dolgoznak óránként átlagosan négy-négy és fél euróért.

A soproni szőlőbirtokosok ezért aztán most alföldieket toboroznak, nehogy tőkén maradjon a kékfrankos. Az ország keleti részén köztudottan nagyobb a munkanélküliség, rosszabbak a bérek, így az ott élőknek a Sopronban fizetett félezer forint is elfogadható óradíj.

De miért nem mennek az alföldiek is rögtön Burgenlandba? Miért kell lecövekelniük Sopronnál? Átugorhatóak-e a Magyarországon lassú társadalmi mobilizáció lépcsőfokai?

A szaktudással nem lehet baj. Szüretelni pár perces útmutatás után mindenki tud, sok talentum nem kell hozzá, legfeljebb gondosság, hajlékony derék, a puttonycipeléshez pedig némi állóképesség. Nehezen tételezhető fel, hogy a Szabolcsban vagy éppen Csongrád megyében lakók képtelenek volnának megfelelni az osztrák kívánalmaknak, miután a szőlő a magyar Alföldön is megterem, mi több, gondozzák is hozzáértő kezek.

Kétségtelen, hogy a magyar–osztrák határ két oldalán lakók között kialakult kapcsolatok és a nyelvismeret miatt a soproniakat előbb megtalálják a sógorok. Az is hatalmas előny, hogy nem kell elszállásolni őket, naponta haza tudnak járni, akár biciklivel is.

Legalább két másik oka is van azonban annak, hogy Kelet-Magyarországról nehezebb betörni a nyugateurópai munkaerőpiacra. Az egyik, hogy miután pár hónapja szabaddá vált az osztrák munkaerőpiac, magyar munkaszervező „cégek” jöttek létre feketén, nemegyszer becsapva, kizsákmányolva az osztrák ügyintézésben járatlanabb alföldi embereket. Hazai mutyizásaik a munkavállalói érdekvédelemben erős Ausztriában nem találtak megfelelő fogadtatásra. Sőt gyanakvást keltettek a Sopronnál sokkal távolabbról érkezőkkel szemben.

A másik ok pedig, hogy messze nem alakult ki a szolidaritás a magyar munkavállalók között, még idegenben sem. Nemigen várható, hogy a már bennfentes nyugat-dunántúliak jó szót mondjanak a kelet-magyarországiak érdekében.

Amikor a munkaerőpiac nyitását ünneplő rendezvényt tartották Hegyeshalomban, megkérdeztem az osztrák munkavállalók képviselőit, nem félnek-e attól, hogy sok magyar lepi el Ausztriát. Mosolyogtak. Az érkezőket visszaverik azok a magyarok, akiknek már biztos állásuk van Ausztriában, mondták.

-
FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.