A húsz éve ezzel foglalkozó Ágnes pedig sorolni kezdte, hogy a répát az alvégi Lacitól, paprikát a Losótól (de rá nagyon oda kell figyelni, mert hanyagul vezeti a permetezési naplót), a tésztát kisvárosba költözött, de a helybeli ismerősöknek engedményt adó Bélától, mézet a Feri bácsitól, a húst pedig a szomszéd faluban működő kisvágóhídról. Egy magyar faluban így megy ez jó sok éve. Az egy éve elfogadott közbeszerzésitörvény-módosítás nyomán kétségtelenül lerövidült a helyi ellátás beszerzési lánca, de a lényeg aligha változott, és ha valaki erre a lényegre épít fel vidékfejlesztési politikát, azt helyeselni lehet. De hogy ebben a kormányzati fellépésnek mekkora is a szerepe, az legalábbis kérdéses.

Egy tisztességes – hangsúlyozzuk: tisztességes – falusi kiskonyha ugyanis eddig is csak attól vett meg bármit, akiről tudta, hogy nem pakol le az előkészítőbe pocsékot, ráadásul a nagyon helyesen előírt minőségbiztosítási előírások miatt csakis bizonyos adminisztrációs alapfeltételeknek megfelelő gazdákkal álltak szóba. A jó falusi élelmezésvezető az elmúlt húsz évben is legfeljebb banánért vagy morzsolt bazsalikomért ment a boltba, a multihoz meg pláne.

Az ezer adagokban számoló, nagy önkormányzatokkal kapcsolatban álló közétkeztetési vállalkozásoknak viszont nincs répás Lacijuk, mert működésüket filléres napi beszerzésekre alapozni egyszerűen képtelen kockázatot jelentene. Van viszont rendszeres és nyilvános pályázatuk (mivel a közbeszerzési szabályok oldása az ő működésükre nem vagy csak részben vonatkozik), annak alapján pedig azzal a szállítóval kötnek szerződést, aki folyamatosan, megfelelő minőségben és „megkötbérezhető” határidőkkel szállít. Ez a lényeg. A többi igazából nem számít.

Ám a rendszeren bőven akad még mit csiszolni. Ágnes ugyanis arról is mesélhetne, hogy miért is nem tudja igazából versenyeztetni a répás Lacit más jelentkezővel, például a több kofával is zsebből üzletelő Gyulával – az előbbi ugyanis rendre hozza magával a megfelelő papírokat, az utóbbi meg még az adószámot rögzítő felvásárlási jegy hallatán is menekülésre fogja a dolgot. Ha valóban segíteni akarna a kormányzat a kistermelők helyzetén, valahogy azt kellene előbb megértetni velük, hogy még az oly nagyon pezsdíteni vágyott helyi piacnak sem tesz az jót, ha az áruk zöme bizonylatok és ellenőrzések nélkül fordul meg ott.

Általános, ingyenes, egyszerű, de teljes körű és a valódi viszonyokat feltérképező gazdálkodói (termelési) regisztrációra lenne szükség végre, mert a jelenlegi őstermelői rendszer legfeljebb az adóelkerülésre jó. Igaz, ebben a homályos közegben könnyű elsütni jól hangzó politikusi mondatokat a helyi értékesítés felpörgetéséről. Ellenőrizni úgysem tudja senki.