Kivárnak a minősítők

Egyelőre hallgatásba burkolóznak a nagy nemzetközi hitelminősítők az amerikai adósságválság részleges rendezését célzó politikai alku következményeit illetően, pedig azt megelőzően sorra jelezték: ha nem történik megnyugtató előrehaladás az adósságplafon emelése és a költségvetési kiadások radikális csökkentése ügyében, akkor nem hezitálnak, megvonják a tripla „A”-s elsőrendű besorolást az Egyesült Államoktól.

A veszély nem múlt el azzal, hogy a republikánus többségű képviselőház és a demokraták uralta szenátus egyaránt igent mondott a vasárnap tető alá hozott hibrid megoldásra. A piacokon kezdetben mérsékelt lelkesedéssel, majd a részletek elemzése után már erős fanyalgással fogadott kilábalási terv révén időt nyertek mind a washingtoni törvényhozók, mind az utóbbi időben a súlyos szakmai kritikák céltáblájává vált hitelminősítők. A fizetésképtelenség közvetlen veszélye elhárult, így a politikusok időt kaptak egy valódi, hosszú távon is tartható adósságcsökkentési pálya kidolgozásához, csakúgy, mint a három nagy minősítő a fejlemények értékeléséhez és a verdikt meghozatalához. Utóbbiak a megtakarítások elégtelen szintjére hivatkozva vonhatják meg a kiváló minősítést az amerikai szuverén adósságtól. Szakértők szerint ha nem lesz áttörés Washingtonban, akkor a következő fél évben a leminősítés borítékolható.

Addig is a Moody’s Investors Services meghagyja az „AAA”-s minősítést, a mellé fűzött negatív, leértékelést valószínűsítő kilátással. A Standard & Poor’s korábban jelezte, ha az adósságplafon bármilyen mértékű emelése nem párosul egy legalább négyezermilliárd dolláros költségvetési szigorítással, akkor Amerika megbarátkozhat a kevésbé kiváló „AA” minősítéssel, annak minden hátrányával együtt. A terv azonban csak ennek felével számol. A Fitch Ratings kevésbé volt konkrét, csak annyit közölt, hogy a deficitet „fenntarthatóbb” szintre kell hozni a minősítés megőrzése érdekében. A legpesszimistább elemzők szerint az S & P már szeptember elején felszolgálja Washingtonnak a keserű pirulát, ami éves szinten mintegy százmilliárd dollárral növelné meg az Egyesült Államok adóssága után fizetendő kamatterheket.

Orosz Dániel, az AXA Magyarország stratégiai elemzési igazgatója szerint egyáltalán nem biztos, hogy akár ma, akár a közeljövőben leminősítik az amerikai adósságot, ezzel ráérnek még foglalkozni szakmai intézmények. Nagyobb gond, hogy napról napra szaporodnak a gazdasági növekedés lassulására utaló adatok és előrejelzések. A világ vezető gazdaságaiból érkező beszerzésimenedzserindexek már harmadik hónapja hanyatlanak, és egy esetleges globális lassulás hatásait még nem teljesen árazták be a befektetők.

Az exportvezérelt magyar gazdaság szempontjából ez rossz előjel, mivel a fő felvevőpiacaink beszűkülésével nemcsak a GDP-bővülési ütemünk, hanem ezzel párhuzamosan a külkereskedelmi többletünk is mérséklődhet. Utóbbinak pedig nagy szerepe volt abban, hogy a forint eddig erős volt – az euróhoz képest. A külső kockázatok begyűrűzésével azonban a forintárfolyam is nyomás alá kerülhet, a 271-es lélektani szint áttörése már egy újabb tartományt nyithat meg fölfelé. Államadósságunk megítélésével kapcsolatban Orosz Dániel érdeklődésünkre úgy vélekedett, hogy a minősítők megvárják a lényeges fejleményeket, és azok alapján döntenek, de akkor nem sokat teketóriáznak. A magyar adósbesorolás mindhárom nagy minősítőnél a befektetésre még ajánlott kategória legalsó fokán áll, ám míg az S & P és a Moody’s a leminősítést valószínűsítő negatív kilátást mellékelt ehhez, addig a Fitch júniusban a negatív jelzőt a stabillal váltotta fel a költségvetés konszolidálására tett kormányzati lépések elismeréseként.

Láncreakciót okoz a leminősítés

A leminősítés az államadósság-finanszírozás azonnali megdrágulása mellett számos negatív hatással jár. A következő lépés az értékükből veszítő állampapírokat nagy mennyiségben felhalmozó bankok leminősítése, a hitelkamatok drágulása. Ez a hatalmas belső fogyasztásra épülő amerikai gazdaság lassulását vonja maga után, mert drágul a termelés és költségesebbé válnak a beruházások. A lakosság is takarékosabb üzemmódra vált, mivel drágábban jut hitelhez.

Az állam bevételei csökkennek, miközben egyre magasabb hozamot kell állampapírjai után fizetnie, ami adósságállományának újabb felduzzadásához és újabb leminősítéshez vezethet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.