Felületi kezelés
Igazuk lett azoknak, akik politikai színházról beszéltek: a harmadik felvonás, ötödik színben Montague-k és Capuletek valóban összehajoltak. Demokraták és republikánusok végül nem vállalták annak ódiumát, hogy az Egyesült Államok csődbe menjen, és dédunokáik majd erre az egyre emlékezzenek sok évtized távlatából is. – Horrortörténeteket hallottam az (1929–1933-as) gazdasági világválságról. Nem akartam, hogy ilyesmin legyen rajta az ujjlenyomatom – mondta egy demokrata párti képviselő.
Függöny le, média indulhat a ruhatár felé. Az egyik gond: az előadásnak ugyan vége, de a problémák itt maradtak. Az amerikai adósságtömeget egy évtized alatt kétezermilliárd dollárral csökkentik. Épp akkor kell belekezdeniük, amikor a vergődő gazdaságnak fűtőelemre lenne szüksége. A növekedés üteme riasztóan alacsony, a munkanélküliségi ráta –egy és egynegyed évvel az elnökválasztás előtt – intően magas. Bernanke, a jegybank szerepét betöltő Fed elnöke kis híján beleesett már a szerszámosládába, olyan mélyen nyúlt a monetáris eszközök után.
Ehhez az amerikai termelékenységi szinthez, ehhez az életszínvonalhoz a jelenlegi világgazdasági feltételrendszerben nem jár többé – bónuszként – még a stabil államháztartás kényelme.
A jövő dönti el, hogy a most lenyugodni látszó adósságvita lábjegyzet lesz-e csak a történelemkönyvekben – vagy pedig az alapproblémákat állatorvosi lóként bemutató fejezet egy a Nyugat alkonyát tárgyaló értekezésben. A felületi kezelésnek nevezhető politikai félmegoldás ugyanis az amerikai politikai rendszer rendkívüli merevségére is ráirányította a figyelmet. Az csak egy adottság, ha valahol nem állnak rendelkezésre a hosszú távú érdekeket szem előtt tartó politikai vezetők.
Az viszont „rendszerhiba”, hogy a kétévente érkező képviselőházi választások ezt nem is teszik lehetővé. Egyesek – mint a republikánusok jobb széle, a „teadélutánosok” – folyamatosan az újraválasztás lázában égnek, és a Washingtonnal szemben ellenséges közhangulaton kívül az égvilágon semmi nem érdekli őket. Egyes elemzők róluk itt már mint „idegenlégióról” beszélnek, sőt (mint a keddi The New York Times) Amerikát túszul ejtő terroristákat és dzsihádot emlegetnek.
Kezük nyoma bőven meglátszik a meglehetősen féloldas kompromisszumon. A képviselőházban hajszálpontosan megosztott demokraták gyakorlatilag nem kaptak semmit (mármint a szégyen elkerülésén túl), a republikánusok viszont elérték: nem lesz adóemelés. Ha pedig lúd, legyen kövér: a kompromisszumpárti Obama elnök lehetséges republikánus kihívói egy kivétellel mind az egyetlen ésszerű és felelős lehetőség ellen foglaltak állást. Mintha radikálisokkal nem lenne tele így is a padlás.
