Dióhéjban

Városi zöldszigetek

A WWF és a NaturAqua összefogott, hogy felhívják a figyelmet a városi zöldterületek jelentőségére. Idén négy zöldterületen végeznek helyreállító munkálatokat, hogy minél többen pihenhessenek és felüdülhessenek ezeken a helyeken. A programba önkéntesek jelentkezését is várják. A NaturAqua idei társadalmi felelősségvállalási programjában célul tűzte ki, hogy olyan városi zöldterületek rendbetételében segítsen, ahová az emberek örömmel mehetnek felfrissülni, pihenni, sportolni vagy csak egyszerűen feltöltődni. Az első kiválasztott helyszín az Orczy park volt, ahol a szokásos kertészeti munkákon kívül többek között új, farönkből készült padokat is elhelyeztek. A program hátralévő három állomására szavazni lehet a WWF Facebook-oldalán.

Az AmCham üzleti etikai szótára

Több száz önkéntes munkaóra, 125 szócikk, 25 terjesztési partner, öt szerkesztő. Ennyi kellett ahhoz, hogy elkészüljön a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) Felelős vállalatirányítási és üzleti etikai szótárának második kiadása. A szótár számos eddig magyarul nem ismert vagy nem használt üzleti etikai és vállalatirányítási kifejezést magyaráz meg és értelmez, ezáltal segítve az etikus vállalati viselkedési modellek kutatását és átültetését a mindennapi gyakorlatba. A kiadvány egyik fő küldetése az üzleti oktatás segítése és ezen keresztül a felelős üzleti gondolkodás meghonosítása. „Tevékenységünk célja a magyar gazdaság átláthatóságának és versenyképességének növelése. Azt szeretnénk, hogy minél többen megismerkedjenek az alapelvekkel, a legsikeresebb hazai és nemzetközi gyakorlatokkal, mert minél többen alkalmazzák azokat saját vállalkozásuk irányításában, annál inkább érezhető lesz a pozitív hatás az egész nemzetgazdaságra” – emelte ki Czirják László, az AmCham vállalatirányítási és üzleti bizottságának elnöke.

Fogászati Roadshow

Az ingyenes fogorvosi szűrést végző OTP Roadshow idén május végén – tizenhetedik alkalommal – indult útjára a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szervezésében. A szűrésre továbbra is nagy szükség van, a szakemberek tapasztalatai szerint ugyanis a vizsgált gyermekek felének annyi ép foga van, mint ahány kezelésre szorul. Szintén tanulságos, hogy a vidéken élő gyermekek fogainak állapota rosszabb, mint a nagyvárosiaké. Az NGYSZ fogászai fogápolási és szájhigiénés felvilágosítást és szaktanácsadást is tartottak a helyszíneken.

14 nyertes a BB pályázatán

A „Budapest Bank az Oktatásért és a Magyar Pénzügyi Kultúráért” Alapítvány 2011-es pályázatára összesen 44 nevezés érkezett. A kuratórium öt budapesti, nyolc vidéki és egy határon túli intézmény, szervezet működését támogatta közel ötmillió forinttal. Pénzügyi tanulmányi versenyekre, kurzusok indítására és különböző pénzügyi projektekre kaptak hozzájárulást a nyertesek. Így többek között szakkönyvbeszerzéshez kapott támogatást a Corvinus Egyetem Központi Könyvtára, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Alapítvány pedig magyar nyelvű közgazdasági tankönyv kiadásához és terjesztéséhez nyert támogatást. A Budapest Bank Nyrt. 1991-ben 50 millió forint alaptőkével hozta létre ezt az alapítványt, hogy felkarolja és támogassa a magyar közép- és felsőfokú pénzügyi, közgazdasági oktatást, kutatást határon innen és túl. A pályázók támogatásának fedezete az alapítvány alaptőkéjének hozadéka. Az alapítvány az elmúlt 20 évben közel 125 millió forinttal segítette 594 szervezet, intézmény, alapítvány működését. Az alapítvány támogatására legközelebb 2012. március–április hónapban lehet pályázni a Budapest Bank honlapján közzétett pályázati kiírás alapján.

Véradó program országszerte

Országos véradás-sorozatot indított a Provident a Magyar Vöröskereszttel három Somogy megyei városban. A Kaposváron, Siófokon és Nagyatádon rendezett akcióban a pénzügyi vállalat munkatársai vettek részt, összesen 138-an. 2011 az önkéntesség európai éve, melynek alkalmából a Magyar Vöröskereszttel partnerségben országszerte véradásokra kerül sor a Provident Pénzügyi Zrt. dolgozóinak részvételével. A kezdeményezéshez a vállalat szinte minden régiójából jelentkeztek önkéntesek, Salgótarjánban és Somogy megyében eddig összesen 158-an adtak vért, és a kezdeményezéshez a Provident felhívására a vállalaton kívül további szervezetek is csatlakoztak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.