Last minute

Nem Görögország, hanem az euróövezet számára valódi veszélyforrásnak számító Spanyolország és főként Olaszország megmentéséről szólt a csütörtöki brüsszeli uniós csúcsértekezlet.

A minden elképzelhető uniós fiskális követelményt durván megszegő görögökkel szemben eddig is türelmet tanúsító valutaközösség újabb engedményeket tett, még úgy is, hogy hagyja a helléneket – önhibájukból – átmenetileg csődbe menni. Ez egyben azt jelenti, hogy a görögöket hitelező bankok is kénytelenek lesznek követeléseik egy jelentős részét leírni.

Még szerencse, hogy az egy hete nyilvánosságra hozott stressztesztek eredményeit ismerve ez nem fogja az európai bankrendszert alapjaiban megrendíteni. A görög államkötvények zöme német és francia bankok széfjeiben nyugszik, e pénzintézetek tőkehelyzete rendezett, ahogy – a teszteken elbukott, helyi jelentőségű spanyol hitelintézeteket leszámítva – a hispán és az olasz pénzügyi szektor stabilitását sem érheti különösebb kritika.

Azzal, hogy a görögöknek nyújtott uniós támogatást 110 milliárd euróval megtoldják és a kölcsön kamatát 3,5 százalékra csökkentik a futamidő megduplázása mellett, azt jelzik, hogy vállalásai nem maradéktalan teljesítése ellenére még mindig bíznak a görög kormányban. Az egyenlő elbírálás elvét hangoztatva a kedvezőbb feltételeket a szintén uniós mentőövre szorult írek és portugálok számára is biztosították. Igaz, mást nem is tehettek.

Az euróövezet két nagyhatalma, Németország és Franciaország tehát lenyelte a békát, talán utoljára. Egyelőre ők diktálnak, lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek az egység fenntartásáért. Az öt veszélyeztetett ország pedig hol alkudozik, hol megszorít, hol saját tüntetőinek leszerelésével van elfoglalva. A többi tíz euróövezeti ország pedig asszisztál ehhez a játszmához, méreténél fogva mást amúgy sem nagyon tehet.

Az adósságválság kezelésében az Európai Unió nem kis szerepet szán az elértéktelenedő államkötvényeket trezorjaikban felhalmozó bankoknak. Követeléseik részbeni leírása fejében eltekintene az európai bankadó bevezetésétől. Nem véletlen, hogy a tanácskozáson a legnagyobb európai bankok is első embereikkel képviseltetik magukat. A remélt gazdasági felemelkedésben kulcsszerepet betöltő hitelintézetek bevonása is szemlélteti a tét nagyságát.

Bár a konkrétumok nyilvánosságra hozatalát csak későbbre ígérték a csúcs résztvevői, a piacok megelőlegezték számukra a bizalmat. Az euró erősödése, a menedékvalutának számító svájci frank gyors értékvesztése egyaránt azt mutatta, hogy a befektetők kiéheztek a jó hírekre, és minden, a megegyezés és az euróövezet megszilárdításának irányába ható megszólalást honorálnak. A válság passzív résztvevőiként és aktív elszenvedőjeként mi is a jó hírekben bízhatunk.

Papandreou görög kormányfő hazája második megmentésén
Greece's Prime Minister George Papandreou talks to media during a news conference at the end of an euro zone leaders crisis summit in Brussels July 21, 2011. REUTERS/Thierry Roge (BELGIUM - Tags: POLITICS BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.