Tovább terjeszkedik a magyar Decathlon

Meglévő 12 áruházamellé újabb egységek nyitását tervezi Magyarországon a Decathlon sportáruházlánc, továbbá a hatvani regionális logisztikai központ mellett egy régiós informatikai szolgáltató központot is létesít év végéig Budaörsön – jelentette be a cég.

ADecathlonnak Budapesten öt áruháza van, négy nagyvárosban – Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Nyíregyházán – azonban nincs még jelen a francia cég. Legújabb áruházuk az év végén Debrecenben nyílik, s a következő években szeretnének a többi megyeszékhelyre is eljutni. Egy áruház 2–2,5 millió eurós befektetést igényel, a logisztikai központ pedig 4 milliárd forintba került. A magyar leánycég éléről hét év után távozó Pannya Khamphommala igazgató elmondta: a Decathlon hat éve van jelen Magyarországon, öt éve piacvezető a sportszerpiacon. A cég 2007-től már nyereséges volt, a válság miatt azonban veszteségessé vált. A forgalom növekedése 2010 közepétől már két számjegyű, s szerinte a cég fél-egy éven belül ismét nyereségessé válhat. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.