Kilencmilliárdos a Tigáz éves kára

Évente mintegy 9milliárd forint veszteséget szenved el a Tigáz DSO Kft. a szabálytalan gázvételezések következtében – közölte Kállai László, a cég ellenőrzési vezetője.

2010-ben több mint négyezer gázlopást derítettek fel, idén az első fél évben csaknem ötezerszer találtak szabálytalanságot és év végére 10 ezer esettel számolnak. A felderítések 10-12 százalékában találkoznak szabálytalan vételezéssel.

A legtöbb lopás Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Pest megyében történik. Ma már szervezetten, egész vállalkozások foglalkoznak a legkülönfélébb gázlopási technikák beszerelésével – panaszolta a szakember, hozzátéve: a felderítést segítő új eszközöknek hála tavaly a 9 mil liárdos veszteségből mintegy 840 millió forintot tudtak „behozni”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.