Kezd belelendülni a Citigroup

A várakozásoknál is jobb második negyedéves eredményeket közölt a válság előtt még Amerika legnagyobb bankjának számító Citigroup.

Az egy évvel korábbi 2,7 milliárd dolláros adózott nyereséget hatszázmillióval sikerült megfejelni, s mindezt hét százalékkal alacsonyabb forgalom mellett, ami a bank működésében bekövetkezett hatékonyságjavulást mutatja. A forgalom 20,6 milliárd dollár volt. A fő nyereségszállító ezúttal a nemzetközi fogyasztói banki részleg volt, amely 12 százalékkal növelte profitját, ezzel szemben a kereskedelmi részleg nyolc, az észak-amerikai banki szolgáltatói egység pedig kilenc százalékkal hozott kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Utóbbiban a hitelkártya-használati díjak nemrég bevezetett hatósági korlátozása játszotta a főszerepet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.