Keresztútnál az eurózóna

Ijedt olaszok, fékező németek, dühöngő írek, könyörgő görögök – ezt a képet mutatja magáról az eurózóna, amelyben most percenként hallhatóak egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatok, miközben a válság inkább terjed, mintsem visszahúzódna.

Miután a görögök további támogatását illetően a befektetők észlelték az eurózóna belső megosztottságát, a héten nekiugrottak a szintén nagy államadóssággal rendelkező Olaszországnak, majd a Moody’s kedden este a bóvli kategóriába sorolta az ír kötvények minősítését. Eközben a drámai fejleményekre válaszul kezdeményezett újabb rendkívüli csúcstalálkozó a németek ellenállásába ütközött. A találkozót úgy időzítették, hogy ne előzze meg az európai banki stressztesztek péntek esti nyilvánosságra hozatalát. A görögök meg hosszú leveleket írogatnak Brüsszelbe, hogy kapja már magát össze a valutaövezet, s ne csak három hónapra keressen megoldást, hanem legalább 10–15 évre.

A finanszírozási költségek megugrása miatt az olaszok annyira megijedtek, hogy valóban zárták soraikat: a parlament még e héten elfogadja azt a csomagot, amelynek keretében mintegy negyvenmilliárd euróval igazítják ki a büdzsét, és hozzák azt egyensúlyba 2014-ig. Ez máris hat a piacon, ahol a hozamok szépen elkezdtek ereszkedni. Erre is utalva beszélt Rómában egy konferencián Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) leendő elnöke arról, hogy új szakaszába lépett az adósságválság: az eurózóna-tagság önmagában nem elég a piacoknak, a jó minősítést gyors növekedéssel és rendben lévő költségvetésekkel kell kiérdemelni.

Legionáriusoknak öltözött rómaiak egy árkedvezményt hirdető boltnál – Jó hírt kaptak
Legionáriusoknak öltözött rómaiak egy árkedvezményt hirdető boltnál – Jó hírt kaptak

S miközben a Moody’s lépését az Európai Bizottságban – a múlt heti portugál leminősítéshez hasonlóan – „felfoghatatlannak” nevezték, a jórészt francia tulajdonban lévő Fitch elégedetten nyilatkozott az itáliai konszolidációs fejleményekről, amelyek „megerősítik az ország elsőrendű besorolását”. A hitelminősítő szerint „az olasz államkötvényhozamok legutóbbi meredek emelkedése nem az olasz mutatók romlását tükrözi, hanem azt a bizalmi krízist, amely az euróövezeti adósságválságra adott európai gazdaságpolitikai válaszlépésekkel kapcsolatban uralkodott el a piacon”.

E bizalmi válságra Draghi szerint csak úgy lehet válaszolni, ha a tagországok világosan meghatározzák politikai céljaikat, a rendelkezésre álló eszközök körét és a mozgósítható források összegét. Erre vár a piac. De lehet, még várhat egy ideig. A hétvégi csúcs összehívásán töprengő Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke reméli, hogy a tagállamok túllépnek a taktikai, belpolitikai megfontolásokon. De a németek úgy látják, a görögök most jól ellesznek szeptemberig, nem kéne sietni, és ha a tervezett, de elő nem készített csúcs újra nem hozna érdemi megoldást magával – mint az euró zóna pénzügyminisztereinek hétfő esti ülése – akkor a piaci reakció még rosszabb lenne, mintha meg sem rendeznék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.