Bányaláz Farkaslyukon

Egy szegedi vállalkozó jelentette be a közelmúltban bányanyitási szándékát az Ózd melletti Farkaslyukon.

Másfél milliárd forintot fektetne be az új üzem létrehozásába, amelynek indulását 2013-ra tervezi. Kutatási tevékenységre már megkapta az engedélyt a Miskolci Bányakapitányságtól. Molnár György, az Ózdi Szénbányák Zrt. vezérigazgatója a napokban megtartott fórumon kifejtette: az üzemszerű termelés beindulása után a szénbánya akár 1200 embernek tud majd munkahelyet biztosítani. Egyelőre legkevesebb 12 millió tonna kibányászható szénvagyonról beszélt.

Dr. Izsó Ignác miskolci bányakapitány kérdésünkre elmondta: az engedélyezési eljárás első fázisa zajlik, a társaság megkapta a jogosultságot a farkaslyuki ásványi nyersanyag kutatására. Az eljárás különlegesnek számít a szakmában, mert a kérelem részben fúrásról, részben vágathajtásról szól. Utóbbi az egykor bezárt Gyürky-táró újranyitását jelenti, amely falazott támmal épült. Azt remélik, hogy a szerkezet az elmúlt két évtizedben csak kis mértékben károsodott.

Az első kérelem beadásától számított fél éven belül be kell nyújtani a műszaki üzemi tervet, amiben már szerepel a technológia és a létszámigény megjelölése is. Ez megtörtént, ám a bányakapitányság az iratokat hiánypótlásra visszaadta.

Farkaslyuk tárnáiból az 1914-es nyitástól kezdve jó minőségű, többnyire 3500–4000 kalóriás szenet bányásztak. A termelés 1979-ben túllépte a 414 ezer tonnát, ám a bányát 1990 elején bezárták. Egykori műszaki vezetőktől megtudtuk, hogy a szomszédos Csernely és Lénárddaróc térségében – ahol a legnagyobb a szénmező kiterjedése – akár 100 millió tonna szenet is rejthet a föld mélye, ám a beruházásra szánt összeget kevésnek találják. Ezenkívül a mélyművelésű technológia ismerői közül már alig maradt a térségben aktív korú bányász, ezért komoly gond lehet a szakembergárda kiválasztása és az újak képzése.

Gábor Dezső polgármester kijelentette: a megfizethetetlen gázárak miatt egyre többen térnek át a széntüzelésre, ezért van realitása a szénbánya újranyitásának. Ha pedig az állam elvárja az álláskeresőktől, hogy munkába álljanak, segítse a munkahelyteremtést a leghátrányosabb helyzetű térségekben, ahová Farkaslyuk is tartozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.