Cél az egymillió vendégéjszaka

A jelenleginél is több osztrák turistát szeretne hazánkba csalogatni a Magyar Turizmus Zrt. bécsi irodája, ám ezzel igen kemény munkát adott magának. Három-négy éven belül ugyanis nem kevesebbet szeretne elérni, minthogy nyugati szomszédaink egymillió vendégéjszakát töltsenek el Magyarországon, ráadásul az általuk eddig kevésbé látogatott keleti részeken, a Duna–Tisza-közén, sőt akár a Tiszántúlon is.

Mint azt Kovács Balázs, a bécsi iroda vezetője lapunknak elmondta, tavaly az osztrákok 750 ezer vendégéjszakát töltöttek el hazánkban, ami azt jelenti, hogy ezt legalább a negyedével, harmadával kell feltornázni az egymillió eléréséhez. Ez abból a szempontból nem reménytelen, hogy Ausztria – Németország után – hazánk legfontosabb turisztikai partnere; lakosságszámra vetítve azonban az első helyen áll, jóllehet a németek 2,3 millió vendégéjszakát töltöttek el nálunk. Az egyik legnagyobb gondot viszont az jelenti, hogy becslések szerint 120 ezer osztráknak van hazánkban ingatlana, elsősorban a Dunántúlon. Ennek pedig komoly kiszorító hatása van a szállodaiparban, mivel ezek az emberek nem veszik igénybe a hoteleket, panziókat, sőt ők szállásolják el a hozzánk érkező rokonaikat és barátaikat. A KSH számítása szerint évente legalább egymillió osztrák vendégéjszaka „tűnik el” e magántulajdonú szálláshelyeken.

Ma leginkább a 60 évnél idősebb osztrákok, és ők is rövidebb, néhány napos kiruccanásra választják úti célul hazánkat. Az is igaz, hogy –szemben a németekkel – sokkal inkább kedvelik az autós utazást, ami a közepes távolságok vonatkozásában előnyt jelenthet az idecsalogatásukban. Igaz, főleg a hozzánk közelebb eső tartományokból jönnek Magyarországra, és Budapestnél tovább nem nagyon indulnak. Ugyanakkor az osztrákok nem szezonális utazók, nemcsak nyaralnak, hanem telente síelnek, és a két főidény között is szívesen útra kelnek, gyakori az évi 3-4 hosszú hétvégézés. Ausztriai piackutatások szerint átlagosan tíz osztrákból hat maga szervezi meg utazását, és döntésüknél nagyon magas, 52 százalék a nyomtatott sajtó orientáló szerepe, melyet az internet követ 39 százalékkal. Mindeközben az utazási döntés náluk is egyre jobban kitolódik, az ünnepnapok környékén például kiugróan sok foglalásra lehet számítani. Nekünk mindezt összevetve kell vonzó programcsomagokat kínálnunk, és idevonzani a fiatalabb, 30-as, 40-es generációt. Bár azt Kovács Balázs elismerte, marketingre nem sok pénz áll a rendelkezésükre, ugyanakkor személyes kapcsolataikon keresztül sokat tudnak tenni. Mivel az osztrákok körében nagyon népszerűek a Rail Toursnak (az osztrák vasút utazási irodájának) a vonatközlekedéssel közösen kínált csomagjai, az MT Zrt. bécsi irodája igyekszik kihasználni az ezzel, valamint más utazási irodákkal, tartományi illetékesekkel ápolt jó kapcsolatait.

Biztatóak lehetnek a tavalyi adatok, hiszen hazánk tovább erősítette piaci részesedését az osztrák beutazó forgalom tekintetében, és megőrizte dobogós helyét a rövid távú (1–3 napos) szabadságok vonatkozásában. E szegmensben Németország és Olaszország után Magyarország a harmadik legnépszerűbb turisztikai célpont az osztrákok körében. S bár utazási hajlandóságuk 2010-ben 1,8 százalékkal visszaesett, ám hazánkban mind az osztrák vendégek, mind a vendégéjszakák száma nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken. Előbbi 3,4; utóbbi egy százalékkal, amivel a KSH adatai szerint minden idők legjobb vendégforgalmát sikerült realizálnia a magyar turisztikai ágazatnak Ausztria felől.

Építeni lehet az ottani piackutatásokra is: 2010-ben az osztrákok külföldi szabadidős utazásainak 30 százaléka kulturális, míg 20 százaléka strand- és fürdőzési célú volt, a pihentető (wellness) utazásokat pedig a megkérdezettek 15 százaléka választotta. Mivel a kulturális motiváció folyamatos erősödik, az MT Zrt. nagy figyelmet fordít az ilyen rendezvényekre nyitott 30 fölötti generáció megnyerésére, továbbra sem lemondva a pénzben és időben is gazdag 55 felettiekről. Pláne, hogy az ilyen programokat kínáló irodák növelték piaci részesedésüket az osztrákok beutaztatásában.

Nem elhanyagolható, hogy az ausztriai top 10 utazásszervező magyarországi ajánlatai alapján az elmúlt évben csaknem hetvenezer vendégéjszaka realizálódott a magyar szálláshelyeken. Ám ezek nagy része egyelőre – főleg budapesti –városlátogatásokhoz, a nyugat-magyarországi fürdőhelyekhez (Sárvár, Bükk), a kulturális ajánlatokhoz (Budapest, Pécs), a Balatonhoz és Hévízhez kötődtek. További növekedést jelenthet, hogy – az MT Zrt.-nek köszönhetően – több utazás szervező először hirdet meg kelet-magyarországi csomagokat. Igaz, az így elért forgalombővülés még nem ellentételezi a volt európai kulturális főváros, Pécs szálláshelyein bekövetkezett természetes visszaesést. A közvetlen értékesítéssel dolgozó utazásszervezők ajánlataiban döntő szempont a nyomott áron való értékesítés, így 2011-ben a felépülő arab piac (Tunézia, Egyiptom) dömpingárai jelenthetnek komoly konkurenciát.

Szabadtéri kiállítás

Eddig több millióan látták a Magyar Turizmus Zrt. köztéri galériáját Bécs belvárosának szívében, a Hofburg előtt található Michaelerplatzon.

A tárlat hazánk soros EU-elnöksége és a Liszt-jubileum jegyében egy hónapon át, július 3-ig 18 impresszióban mutatja be azt, hogy történelmünk során mit adtunk Európának.

A Magyarország köztéri galéria elnevezés alatt futó projekt keretében fotókkal és magyarázó szöveggel ellátott plakátok hívják fel a figyelmet a magyar kulturális örökségre, valamint az ország turisztikai kincseire.

Az osztrák közéleti és szakmai lapok közül több is foglalkozott a rendkívüli kiállítással, és ennek apropóján kifejezetten ajánlják az olvasónak mind a kiállítás, mind pedig Magyarország felkeresését. A szabadtéri kiállítás célja, hogy a megszokott kliséken túlmutatva ábrázolja az országot, és építse a pozitív imázst.

Hévíz az osztrák vendégek egyik legkedveltebb magyar úti célja
Hévíz az osztrák vendégek egyik legkedveltebb magyar úti célja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.