Bizalmi helyzetben

Önmagában is nagy dolog (kivált visszatekintve, hogyan is alakultak az elmúlt másfél évtizedben a kínai–magyar gazdasági kapcsolatok), hogy európai körútját, Berlin és London előtt Budapesten kezdte a kínai kormányfő. Wen Jiabao kijelentette: Kína kész magyar államkötvényeket vásárolni.

A lapunk által megkérdezett szakértők azonban óvtak attól, hogy ebből messzemenő következtetéseket vonjunk le, netán ennek azonnali hatását várjuk a magyar államadósságot minősítő CDS-árakra vagy a forint árfolyamára. A piacok valószínűleg kivárnak – tették hozzá. Ugyanakkor, mint fogalmaztak, az bizonyosan pozitív üzenet, mind hazai, mind európai viszonylatban, hogy Wen Jiabao Magyarországról is üzent: továbbra is hajlandóak részt vállalni az európai adósságválság megoldásában, ugyanakkor értékelik, hogy az unió elsősorban a saját erejére és gazdaságára alapozva kívánja megoldani a problémáit. Más oldalról nézve ez nem új bejelentés a kínaiaktól: spanyol és portugál államkötvényeket már eddig is vásároltak.

Wen Jiabao kínai miniszterelnök és Schmitt Pál köztársasági elnök szombaton a Sándor-palotában
Wen Jiabao kínai miniszterelnök és Schmitt Pál köztársasági elnök szombaton a Sándor-palotában

Kína bízik a magyar gazdaság fejlődésének irányában – értékelte az MTI-nek adott rövid nyilatkozatában Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Ez nem kétséges – teszik hozzá szakértőink, de mint mondják, a kínaiak döntéseiben a személyes szimpátia, valamint a kereskedőszemléletük is szerepet játszik, vagyis: ott keresnek üzleti lehetőségeket, ahol az átlagosnál kedvezőbb lehetőségekkel találkoznak. Márpedig a válság után az adóssággal küszködő országokban jó pozícióbanvannak.

A magyar–kínai együttműködések széles körét fogalmazták meg a kormányfők a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett kelet-közép-európai és kínai gazdasági fórumon, így a közlekedést, a turizmust, a rekreációt, a technológiai vagy éppen az energiapart, ahol a fenntartható megoldások kidolgozása a legfőbb feladat. Ennek kapcsán a mérnökképzés javításának fontosságára, valamint a magyar–kínai kutatói együttműködés fokozására hívta fel figyelmet a budapesti székhelyű Euró pai Innovációs és Technológiai Intézet elnöke, Martin Schuurmans. Orbán Viktor a fórumon bejelentette, hogy a magyar kormány nyugatbalkáni befektetési fórumot hoz létre, segítendő a térség kínai kapcsolatait, valamint, hogy összegyűjtsék a régió fejlesztését szolgáló, eddig nem egységes terveket és azokat valamilyen közös platformra próbálják hozni.

Alighanem ez is egy értelmezése annak, hogy Magyarország kaput kíván nyitni Kínának Európa felé, ám még ennél is fontosabb, hogy Kína e kaput használni is kívánja: legalábbis erre utal, hogy Magyarországon akarják létrehozni a régiós logisztikai platformjukat, melyen keresztül a kínai árukkal elláthatják Európát. Egy másik logisztikai jellegű beruházás a Huawei távközlési céghez kapcsolódik, amely többek között a magyar Vodafone rendszerének szállítója. A vállalat 25 ezer négyzetméteres logisztikai parkot hozna létre Magyarországon, támogatandó a már ide telepített globális ellátóközpontját.

Demján Sándor is üzletelne a kínaiakkal, az üzletember a Malév egyik lehetséges befektetőjeként is számon tartott HNA Grouppal írt alá együttműködési megállapodást, amely nem csak a légi közlekedési, hanem a turisztikai és az ingatlanfejlesztési projekteket is érinthet.

A Kínával aláírt megállapodások

A légi és folyami közlekedés fejlesztése.

Befektetések ösztönzése.

Vasúti közlekedés, szállítás fejlesztése.

A Huawei európai ellátóközpontjának új logisztikai csarnoka.

Kulturális központok kölcsönös létesítése.

Bilaterális üzleti tanács felállítása.

Kínai kelet-közép-európai logisztikai központ.

Együttműködés a BorsodChem a Bank of China között.

Együttműködés a HNA-csoport és a Magyar Tőketársaság között.

Szolnoki citromsavgyár építése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.