Mitől olcsó a diszkont légitársaság?

A diszkont - szabatosabban alacsony költségű - légitársaságok megjelenése óta a repülés tényleg mindenkié. De vajon hogy tudnak ezek a korábban megszokott árak töredékéért elvinni bennünket sokszor több ezer kilométeres távolságra, ráadásul többségében vadonatúj repülőgépeken?

Bár az első diszkont – vagy ahogy korábban, elég félrevezető módon hívták, fapados – légitársaság az 1971-ben alapított Southwest Airlines volt, a koncepció a 90-es években vert gyökeret a világ repülős iparában, az igazi boomot pedig a 2000-es évek jelentették.

Alapszolgáltatások

A diszkontok attól olcsók, hogy költségeiket a lehető legalacsonyabb szinten tartják, így olcsóbban tudják adni a jegyeket. A jegyekért mindössze alapszolgáltatásokat nyújtanak, míg az extrákért – mint a feladott csomag, a nagyobb lábteret kínáló ülés vagy épp a fedélzeti étkezés – pénzt kérnek az utasoktól. Mindezek után az így termelt profitot részben arra fordítják, hogy olcsóbb jegyeket adhassanak.

Balgaság volna azonban azt hinni, hogy a diszkont légitársaság jótékonysági intézmény. Mégis, a bevételek és az alacsony költségek végül azt eredményezik, hogy bizonyos kihasználtság fölött még az olcsó légitársaságok is tisztes nyereséget képesek termelni a tulajdonosoknak – mégpedig alacsony jegyárakkal.

Egységes géppark

A kisebbre rúgó költségek titka az egységes géppark: mind a pilóták képzésén, mind a gépek karbantartásán, mind a logisztikán egy rakás pénzt lehet megtakarítani. A legjobban működő légitársaságok például azt is megtehetik, hogy csak egészen fiatal gépeket használnak. Négy-öt év múltán visszaadják azokat a lízingcégeknek, és ismét vadonatújakat vesznek használatba. Ezzel radikálisan csökkennek az üzemeltetés költségei, és folyamatosan fejlődik a fedélzeti kényelem.

Az olcsó légitársaságok gépei gyorsan megfordulnak a kisebb forgalmú reptereken, amelyeken a szolgáltatásokat kedvező árakon vehetik igénybe. Többnyire rövidebb, 2000 kilométer alatti távolságokra repülnek, így a gép többet van a levegőben, egy nap alatt több járatot teljesít, azaz magasabb bevételt hoz.

Igaz, kisebb a lábtér, s enni még egy kekszet sem adnak, mint a hagyományos járatokon, viszont a fedélzeten finom szendvicseket lehet venni. Egy-egy járatra végső soron kevesebb utaskísérő is elég, ezért a fedélzeten gyakran csak két-három utaskísérő tartózkodik. Mivel azonban nincsenek extrafelada taik, munkájukat így is el tudják végezni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.