Egy-egy társasház közös kasszájából épp az épület „koronájára” futja a legkevésbé, vagy a lakók ezt hagyják a rekonstrukciós rangsor végére. Az sem könnyíti a helyzetet, hogy a válság szinte teljesen megbénította azt a néhány éve még elterjedt konstrukciót, amelyben a tetőterek beépítéséért cserébe a vállalkozó felújította az épületet.

Parkolópályára tette beruházásait az Indotek-csoport is, amelyik amúgy negyvenöt terézvárosi lakóház tetőterét birtokolja. Pedig a cégcsoport legalább 300 lakást tudna kialakítani a belváros tetején. Szeles Béla, az Indotek Group – In Construction Kft. fejlesztési és vagyonkezelési igazgatója emlékeztetett arra, a tetőtéri beépítések divatja 2005 előtt, a kilencvenes évek végétől tombolt. Csakhogy a válság a keresletet visszavetette, így az elindult fejlesztések is megtorpantak. Mivel a megrázkódtatásokat a piac továbbra sem heverte ki, eddig befejezett két, összesen harminclakásos projektjük után egyelőre nem kezdenek újba. További tetőtér-fejlesztéseiknek egyelőre csak az előkészítése zajlik, ám a beruházásokat csak a keresleti oldal helyreállása után indítják el.

Az igazgató amiatt is borúlátó, hogy tapasztalataik szerint a tetőszerkezetek erősen felújításra szorulnának, ám a társasházak csak az éppen szükséges munkálatokat végzik el. Jellemzően a kémények felújítását, s csak igen ritkán döntenek a tetőszigetelés megújítása mellett. Nagyobb beruházáshoz, teljes tetőcseréhez viszont egyáltalán nincsen tőkéjük. Még az egyszerűbb karbantartási munkálatokat sem végzik el sokan, így nemcsak a padlás és a felső lakások, de az egész ház állapota gyorsan leromlik a beázásoktól.

Számos társasházban előfordul, hogy a közösség a legfelső szint lakóira terhelné a rekonstrukció költségeit, holott közös tulajdonú területről van szó. A tetőfelújítás összege változó, nagyban függ az ingatlan jellegétől. A századfordulós társasházak padlásterei például jellemzően nem rendelkeznek különösebb szigeteléssel, ami jelentősen megdrágíthatja a kivitelezést.

Kiküszöbölendő a pénzhiányt, a lakóközösségeknek még mindig kedvező lehetőség a tetőtér eladása – állítja Szeles Béla. – Bár – teszi hozzá – nem mindig könnyű a társasházi közgyűléseken átvinni egy-egy ilyen felújítási konstrukciót, s az is előfordul, hogy a lakók szinte mindent „kizsarolnának” a vállalkozótól az eladásáért cserébe. Utóbbinak viszont mindenképpen megéri az olyan munkálatok elvégzése, melyek jelentősen növelik az újonnan épülő (tetőtéri) ingatlanok értékesítési esélyeit. A tetőtéri területekért cserébe a beruházó tipikusan olyan munkálatokat végez el, mint például a belső homlokzat felújítása, nyílászárók, gépészeti rendszerek cseréje vagy liftkialakítás. A társasháznak pedig kedvező, hogy használhatatlan közösségi területeket értéknövelő beruházásokra cserél, melyek által a lakások értéke s a bennük élők életszínvonala is jelentősen javul.

MŰEMLÉKET SEM SEBEZ

Szakemberek szerint a tetőterek még a védett, műemléki környezetben sem okoznak sebeket, ha a városképileg megfelelő építészeti megoldást választják a tervezők. Az elsősorban nagyvárosokban kedvelt beépítések révén azonban nem a lakásszám növelése, hanem épp a különleges belsőépítészeti megoldások lehetősége lenne a méltányolható cél. Ám van olyan félresikerült beruházás is, ahol a kétszintes épület tetején sok apró lakást alakítottak ki, ezért megduplázódott a lakók száma, és tönkrement a kisebb kapacitásra tervezett közműhálózat.

MEGFONTOLANDÓ

A társasházakban a több millió forintos felújítási munkálatokra vagy nem tudnak, vagy nem akarnak áldozni a lakók. A közgyűléseken ezért rendre a toldás-foldásra, vagyis az olcsónak tűnő javítgatásra szoktak szavazni. Érdemes kiszámolni, hogy mi kerül valóban kevesebbe: évente kifizetni 300-400 ezret a félmegoldásokra, vagy az egyszeri nagyberuházás, amivel évtizedekre letudható a tető problémája?