Már a kínai játék sem olcsó

Folyamatosan növelik áraikat a kínai játékgyártók a dráguló nyersanyagokra, illetve az emelkedő bérszínvonalra hivatkozva. A bérköltségek például tavaly csaknem megduplázódtak, a szektorban foglalkoztatottak átlagfizetése 300 dollár fölé nőtt, azaz már alig 15 ezer forint választja el a magyar minimálbértől. Szakítva az eddigi gyakorlattal, a Li & Fung Ltd., a világ legnagyobb játékbeszállítója az utolsó centig érvényesíti megemelkedett költségeit az árban – mondta a Bloombergnek Bruce Rockowitz vezérigazgató. A magasabb árakat a zömmel amerikai megrendelők szintén szemrebbenés nélkül hárítják tovább a vásárlóikra. A játékgyártás óriásai, a Barbie babái révén világhírű Mattel és a Transformereket kínáló Hasbro 6-7 százalékkal emelte árait nemrég a beszerzési költségek növekedésére hivatkozva, és a drágulási hullámnak még messze nincs vége, tekintettel arra, hogy Kinában az infláció – 5,4 százalékkal – hároméves csúcsára ért márciusban.

A Kínai Játékgyártó Szövetség nyilvántartásában nyolcezer helyi vállalkozás szerepel, ők az év első négy hónapjában összesen 2,6 milliárd dollár értékben exportálták portékáikat, ez 17 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti szintet. A teljes tavalyi kivitel értéke 10,1 milliárd dollár volt. A globális játékforgalom 75 milliárd dollár körüli lehetett tavaly, azaz ennek a hetedét az ázsiai ország szolgáltatta. A sorozatos áremelkedések dacára megrendelésekből nincs hiány. Sőt a felmérések szerint Európába 14, az Egyesült Államokba 12 százalékkal nőttek a megrendelések.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.