Demonstrálnak az elégedetlen taxisok

Figyelemfelkeltő demonstrációt tartanak ma a taxitársaságok. A tervek szerint délben a Hősök terén gyülekeznek, onnan a Fővárosi Önkormányzat épületéhez szeretnének eljutni, s átadni „beadványukat”, amelyben a budapesti taxipiac anomáliáira és rendezési lehetőségeire akarják felhívni a figyelmet – mondta a Népszabadságnak Dani Zoltán. A Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetségének elnöke megjegyezte, hogy eddig több ígéret is volt a helyzet rendezésére, ám ezek nem hoztak eredményeket, most újra e témaköröket szeretnék a városvezetés felé jelezni. Azt szeretnék elérni, hogy 72 órán belül kezdődjenek meg a megbeszélések az átfogó budapesti taxireform megvalósításáról.

Ennek egyik legmarkánsabb eleme lenne a létszám rendezése. A Budapesten bejegyzett és engedélylyel rendelkező fuvarozók a környező településekből bejárókkal kiegészülve nagyjából tízezren dolgoznak a főváros útjain, ám a piac csak ötezret tud eltartani. Nem lehet érintetlenül hagyni az árszabályozás kérdését sem. Évek óta nem történt e téren semmi, s mára olyan durva árverseny alakult ki, hogy a vállalatok java része ma már a saját tőkéjét éli fel. Ezért egy olyan fix tarifát szeretnének elfogadtatni és bevezettetni, amely lehetővé teszi, hogy a mai viszonyok mellett nyereséget tudjanak termelni. Számokat nem említett az elnök.

Módosítani szeretnének az ellenőrzés hatékonyságán és gyakoriságán is. Emellett a reptéri taxishelyzet normalizálását is célul tűzték ki, mert ott egy ideje áldatlan állapotok uralkodnak a drosztokon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.