Ebben az áll, hogy a földgázszektorban az állam célja a piaci befolyás megteremtése, különös tekintettel a 2015-ben lejáró magyar–orosz hosszú távú gázár-megállapodásra. Ennek érdekében új jogosítványokkal láthatják el az állami Magyar Villamos Műveket, létrehozhatnak új földgáz-kereskedelmi céget, vagy meghatározó hányadot vásárolhatnak jelentős piaci részesedésű cégben.

Ebből kiolvasható, hogy az E.ON ebbéli tevékenysége 2015 után a kormány számára nem kívánatos. Igaz, a témát ennél mélyebben nem bontják ki. Arra a kérdésünkre, hogy mit szól az ilyen jellegű felvetésekhez az E.ON, a cég magyar sajtótitkárságán egyetlen mondatot közöltek: minden szóbeszédre nem reagálhatnak.

A kölcsönösen kulturált hallgatás ellenére érzékelhető, hogy a kabinet és az E.ON viszonya nem túl rózsás. A gázárakról folytatott háttérvitákat több tényező határozza meg. A Fidesz – különösen választói körében – nyíltan hangoztatja a külföldi befektetőkkel szembeni ellenérzéseit. A kétoldalú tárgyalásokon ugyan más arcukat mutatják, tetteik azonban inkább az előbbi véleményt látszanak igazolni: sok apró lépéssel igyekeznek kényelmetlenné tenni a nekik nem tetsző cégek helyzetét.

A jelek szerint a külföldiek anyaországuk támogatására sem számíthatnak (pedig a színfalak mögött rendre ez hangzik el fenyegetésként). Angela Merkel német kancellár bizonyára nyugtázza nemzeti energiacégeinek Magyarországot ostorozó szavait, de nyilvánosan rendre kiáll pártszövetségi partnere, Orbán Viktor mellett. Sőt inkább harcot indít a német energiacégek ellen (még ha sokak szerint ezt csupán választási okokból teszi is). Ilyen összefüggésben szintén szerencsés az Orbán-kabinet csillagzata: a hazai gáz- és áramárbefagyasztással az E.ON-nak vagy épp az RWE-nek okozott kár még nagyítóval sem látszik a német atomerőművek leállításából származó veszteségcunamihoz képest.

A kérdés egyre inkább az, menynyit költene a kormány a vásárlásra. Mivel a cég árbevétele nagymértékben függ a kormány tarifadöntéseitől, és ezekből már nem futja nyereségre, nagy vételárat valószínűleg nem szánnának rá. Lapunk információi szerint az E.ON-nagykereskedőnek tavaly visszaeső árbevétel mellett 6,5 milliárdos vesztesége keletkezett.

Ez ugyan csak fele a 2009-es buktának, de a részvényeseket – az Orbán-kabinet céljainak megfelelően –bizonyára elgondolkodtatja. Ehhez még hozzáadódik az árbevétel-arányos válságadó, ami a társaság 700 milliárdos bevételére vetítve tetemes. Ilyen helyzetben egy „átvételi” ajánlat akár megváltásként is hathat. Ha pedig az E.ON német központjában netán még nagyobb arányú kivonulásról döntenének, azt a Fidesz sorai ban bizonyára sokan győzelemként üdvözölnék.

Az Orbán-kormány stratégiája Fellegi Tamáshoz, az energiaárakért és a magyar–orosz kapcsolatokért is felelős nemzeti fejlesztési miniszterhez kapcsolódik. A magyar–orosz sakkjátszámában a legutóbbi lépést egyértelműen a magyar állam tette meg a Mol félezermilliárd forintba kerülő 21 százalékának megvásárlásával. Az ügylet racionális indoklását a magyar kormány általános szólamokkal igyekezett elkerülni, ami erősíti a titkos forgatókönyv érzetét. Azt a kérdésünket, hogy ez kapcsolatban áll-e a 2015-ös orosz gázszállítási szerződés megújításával, Fellegi Tamás tájékoztatóján korainak ítélte. Az azonban látszik, hogy a magyar kormány nagyon szeretne már újra szerződni, és az ezen képződő hasznot inkább a államhoz csatornázná be. Orosz források lapunknak megerősítették: a Gazpromnak „mindegy”, kivel szerződik, és már hallottak a magyar kormány elképzeléseiről. Moszkva az egészet igyekszik a többi közös ügy – például Déli áramlat, a Paksi Atomerőmű bővítése, metróépítés, a Fidesz korábbi oroszellenes lépései – függvényében kezelni, nagyon is tudatosan: több sikertelen próbálkozást követően, a környező államok közül már szinte csak mi nem újítottuk meg a „központi” szerződésünket.

Nem érthető a helyzet az E.ON és a Gazprom között folyó meccs ismerete nélkül sem. Az E.ON egyszerű érve a hatalmas mennyiségben és jó áron átvett gáz. Noha az E.ON-nál értesüléseinket nem kommentálták, információink szerint a német cég 2015 után is szívesen forgalmazná a magyar gázt. Ez is egyik tétele tehát az E.ON és a Gazprom közötti tárgyalásoknak. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy az E.ON a többi kérdés tisztázásának függvényében végül könnyebben lemond rólunk.

A hányattatás története

A problémák gyökeréig legalább 1996-hoz kell visszamennünk: a gázkereskedő cég akkor még a többségben állami tulajdonú Molé volt, és ilyen minőségében kötötte meg a 2015-ig érvényes központi gázbehozatali szerződést az orosz állami Gazprommal. Ennek körülményei nem teljesen tisztázottak, de ami tény: az európai vevők közül Magyarország fizeti az egyik legmagasabb tarifát.

(Mivel a megegyezés titkos, a nyílt számonkérésre nincs lehetőség.) Ekkortól a cégre mintha átok ült volna: kormányzati intézkedések miatt keletkező veszteségei súlyosan lefelé húzták a tőzsdén forgó Mol számait. A Mol így nyilván szívesen megvált volna tőle. Orbán Viktor már első miniszterelnöksége végén nyitottnak mutatkozott a vásárlásra. Igaz, lehetséges vételárként igen alacsony számok kerültek a köztudatba. A vétel ugyan a szocialista–liberális hatalomátvételt követően lekerült a napirendről, de a Mol lendületben maradt, és végül el is adta a gáztárolókat és a nagykereskedőt a mintegy félezermilliárd forintot fizető német E.ON-nak.

Állítólag az E.ON is csak a tárolókra hajtott, de azokat nem vehette volna meg a nagykereskedő nélkül. Néhány évvel később fény derült egy, még Mol-irányítás alatt a baloldali kormánnyal kötött megállapodásra, miszerint a nagykereskedő a gázárak alacsonyan tartása végett a neki járó bevételeit később kapja meg. A balhét az E.ON-nak, illetve a törlesztést (azaz a fogyasztókkal való visszafizettetést) megkezdő Gyurcsány- és Bajnai-kormánynak kellett elvinnie. Ez a számlában a köbméterenként néhány forintos úgynevezett importkorrekciós tétel, ami információink szerint az eredeti terveknek megfelelően július elsejétől kikerül a számlából. Ez szintén csökkenti majd a cég bevételeit.