Készpénzre váltanák a figyelmet

Az elmúlt hónapokban minden eddiginél nagyobb figyelmet kapott a nyugdíjrendszer. A törvényi változások nyomán sokaknak kellett évtizedekre szóló döntést hozniuk, és lehet, hogy most először igazán el kellett gondolkozniuk azon: hogyan és miből fognak megélni évtizedek múlva.

Ezek a döntések növelték az érdeklődést a hosszú távú megtakarítások irányában. Először az önkéntes nyugdíjpénztárak piacán: az ING Önkéntes Nyugdíjpénztárhoz például május elejéig közel húsz százalékkal többen csatlakoztak, mint tavaly egész évben.

Vagyis az emberek keresik az alternatív öngondoskodási formákat, a biztosítók feladata pedig az, hogy rámutassanak: az önkéntes nyugdíjpénztárak mellett számos olyan megtakarítási, befektetési forma létezik, amely ideális a nyugdíjcélok elérésére – mondta a Népszabadságnak Kótiné Somfai Ágnes, az ING Biztosító marketing- és kommunikációs igazgatója. Komoly problémát jelent ugyanakkor, hogy hiányoznak a pénzügyi kultúra alapjai. A felnőtt lakosság elenyésző része ismeri és követi azt az aranyszabályt, hogy a mindenkori bevételek tíz százalékát félre kell tenni ahhoz, hogy megfelelő tőkét képezzünk idős korunkra – hívta fel a figyelmet Bartha Viktória, az Aegon Magyarország életbiztosítási vezérigazgatóhelyettese. Sokan élnek 80–100 ezer forintos havi fizetésből, számukra az alapvető kiadások is nehezen finanszírozhatók, nyugdíj célra nem, vagy csak nehezen tudnak megtakarítani.

Azok sem készülnek azonban tudatosan, akiktől ez a jövedelmük alapján elvárható lenne. Kevesen hoznak olyan döntést a vagyonteremtés elindításáról, amely valós fedezetet teremt a nyugdíjas évek anyagi biztonságához, pedig ehhez akár 20–40 év takarékosságra is szükség lehet – tette hozzá a szakember.

Sok még a teendő ezen a téren. Különös jelentősége van a személyes tanácsadásnak, konzultációnak, ahol a tanácsadók szembesítik ügyfeleiket a tényekkel: mekkora tőkét kell összegyűjteniük a nyugdíjig, s ehhez milyen megtakarítási konstrukciók közül választhatnak. A megtakarításra szánt összeget célszerű megosztani.

Az életbiztosításoknál fontos szempont, hogy határozott tartamra szóló életbiztosítások esetén, mint például az Aegon Start Nyugdíjprogramja, a kifizetés időpontját az ügyfél határozza meg, vagyis nincs az állam által meghatározott nyugdíjkorhatárhoz kötve. Az ügyfelek akár úgy is dönthetnek, hogy 60 éves korukra szeretnék összegyűjteni a megfelelő összeget, így ettől az időponttól rendelkezésre áll majd a felhalmozott tőke. Aki munkáltatója támogatására is számíthat megtakarításainál, annak érdemes az önkéntes pénztári lehetőségben is gondolkodnia.

Hosszú távú jellegéből adódóan különösen fontos, hogy a nyugdíjcélú megtakarítások flexibilisek, életpálya-jellegűek legyenek – mondják az Aegon Magyarországnál. A biztosító termékpalettáján szereplő, egész életre szóló megtakarítási konstrukciók ennek megfelelően rugalmasan változtathatók, tartalmazzák a futamidő alatti pénzkivonási lehetőséget, s akár teljes körű kockázati védelemmel is ki lehet egészíteni.

Hasonlóan látják ezt a Groupama Garanciánál is. A biztosító Garancia Nyugdíjkiegészítő Programja az ügyfelek számára rugalmasan választható megtakarítási időszakot, életbiztosítási, illetve igény szerint kiegészítő kockázati védelmet is nyújt – fogalmazott Garamvölgyi Zoltán, a Groupama élet- és bankbiztosítási ügyvezető igazgatója.

Az ügyfelek kockázatvállalási hajlandóságuk szerint az eszközalapok széles köréből választhatnak, és dönthetnek akár euróalapú megtakarítás mellett is. A megtakarítási időszak végén az ügyfél maga dönthet, hogy egy összegben vagy járadékra átváltva szeretné igénybe venni az elmúlt évek megtakarítását, de ha valamilyen okból erre előbb lenne szüksége, a tartam közben is hozzáférhet megtakarításához, ekkor is akár egy összegben, akár járadék formájában.

A befektetéssel kombinált életbiztosításoknak pont azért van fontos szerepe a nyugdíj-előtakarékossági formák között, mert sokoldalúbbak, rugalmasabbak a többi pénzügyi megoldásnál – tette hozzá Kótiné Somfai Ágnes. Nagyon fontos eleme lehet az öngondoskodásnak az önkéntes nyugdíjpénztár, ám az életbiztosítás a kockázati tartalommal a váratlan események esetén is védelmet nyújt.

Az ING-nél elsősorban azt tanácsolják ügyfeleiknek, hogy olyan befektetéssel kombinált életbiztosítást válasszanak nyugdíjcélra, amelyben garancia is található. Kronosz nevű programjuk például három elemet kombinál: egyrészt a rendszeres befizetésekre százszázalékos tőkegaranciát vállal, azaz a befizetések összegénél kevesebbet semmiképpen sem kaphat vissza az ügyfél. Másrészt a pénzt részvény- és kötvényalapokban kamatoztatják, vagyis az ügyfelek úgy tehetnek szert hozamgyarapodásra, hogy a tőkegaranciát nem veszélyeztetik. Harmadrészt a termék többféle kockázati tartalommal is bővíthető, azaz váratlan esemény esetén is védelmet nyújt. A rugalmasság a befizetésekre is vonatkozik: amennyiben az ügyfél anyagi lehetőségei miatt arra szükség van, csökkentheti a rendszeres befizetések mértékét, vagy éppen ellenkezőleg: egyszeri befizetésekkel egészítheti ki megtakarítását.

TERVEZNI TUDNI KELL

A hosszú távú, nyugdíjcélú öngondoskodási lehetőségek jelenlegi kínálata elsősorban az önkéntes nyugdíjpénztárakra, a befektetési egységhez kötött (unit-linked) életbiztosításokra, a nyugdíj-előtakarékossági számlára (nyesz) és a tartós befektetési számlára (tbsz) koncentrálódik.

A ténylegesen nyugdíjas éveikre felhalmozni tervezőknek aszerint (is) érdemes dönteni, hogy milyen mértékben szeretnék aktívan kezelni befektetési portfóliójuk összetételét. Aki előbb is hozzá akar jutni megtakarítása egy részéhez, és rendkívüli befizetésekkel is élni kíván, annak ideális a unit-linked biztosítás, ami nagyobb szabadságot enged a későbbi döntéseknél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.