Orbán nélkül nincs mentés

Elmaradt tegnap a lakáshiteleseknek összehozott mentőcsomag ismertetése, de miért is?

Információnk szerint a Magyar Bankszövetséget szerdán még csütörtök délután kettőre invitálta a Miniszterelnökség a Parlamentbe, s egy nappal korábban Szijjártó Péter is arról beszélt a kormányülést követően, hogy már csak apró technikai kérdések pontosítása és egy-két számítás véglegesítése van hátra, majd Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a bankszövetség elnöke csütörtökön bejelenti a következő időszak intézkedéseit. Ezzel szemben a miniszterelnöki szóvivő tegnap délelőtti közleményében már arról tájékoztatott: a jelenleg hivatalos úton külföldön tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök hazatérése utánmég egy utolsó konzultációt folytat a nemzetgazdasági miniszterrel. Ezt követően a lakáshitelesek megvédése érdekében szükséges kormányzati és banki intézkedések bemutatásáról szóló jövő hét eleji sajtótájékoztatón a kormányfő is részt vesz.

A késlekedés oka tehát kettős: egyrészt meg kell várni, míg a miniszterelnök hazaér, illetve a csomag még mindig nem nyerte el végleges formáját. Ami az előbbit illeti: korábban ugyan egyszer sem merült fel, hogy a kormányfő is ott lesz a bejelentésen, de a miniszterelnök PR-csapata nyilván úgy gondolta, hogy egy ilyen lehetőséget vétek lenne kihagyni – a nehéz helyzetben lévő lakáshitelesek megsegítése mégiscsak komoly marketingértékkel bír. Csakúgy, mint a Mol orosz kézben lévő részvényeinek visszavásárlása: a Fellegi Tamás fejlesztési miniszter rendkívüli sajtótájékoztatójára szóló meghívó kedden jóval korábban ki lett küldve, mint a végül egy órával elé szervezett kormányfői bejelentés.

A késlekedésnek azonban más oka is van, mint a csökkenő népszerűségű miniszterelnök imázsának javítása. Értesülésünk szerint a mentőcsomag elemeiről a kormány és a bankok az utóbbi napokban már egyezségre jutottak. Így például kikerült a megállapodástervezetből a bankadó: a Matolcsy György által a bankokhoz bő egy héttel ezelőtt eljuttatott javaslat szerint a pénzintézetek még 2013-ban és 2014-ben is a jelenlegi teher ötven százalékának megfelelő különadót fizettek volna be a költségvetésbe. (Ez persze nem jelenti azt, hogy a bankoknak így már nem kell különadót fizetniük, de legalább nem kell úgy csinálniuk, mint ha önként vállalták volna. Megvan a megállapodás arról is, hogy a nemzeti eszközkezelő milyen áron veszi át azokat az ingatlanokat, amelyek az adósok fizetésképtelensége miatt a bankok tulajdonába kerültek. Úgy tudjuk azonban, hogy a kormány most egy újabb ötlettel állt elő, egy olyan ponttal egészítené ki a megállapodást, amiről eddig nem volt szó. Információnk szerint a bankadóhoz hasonlóan ennek a javaslatnak sincs semmi köze a lakáshitelesekhez, a bankok ezért abban bíznak, hogy a jövő hét elejére ígért bejelentésig ki tudják azt vetetni az egyezségből.

100 EZER

A LAKÁSHITELESEK között ma már több mint százezer olyan adós van, aki több mint kilencven napja nem törleszti kölcsönét. A nem fizetők köre pedig becslések szerint havonta öt-hat ezer fővel bővül.

Örülnek saját hírüknek - Orbán Viktor és Szijjártó Péter bejelentik a MOL visszavásárlását
Orbán Viktor és Szíjártó Péter sajtóbejelentése a MOL részvények visszavásárlása Oroszországtól. Budapest, 2011.05.24. Fotó: Bócsi Krisztián
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.